Ilyen sem volt még: a magyar kormánypárt kiállt a bevándorlók mellett

  • narancs hu
  • 2017. január 21.

Villámnarancs

Még szép, hogy Szlovákiában! Majd itt!

Szlovákiának sem kell a szomszédba menni egy kis menekültparáért, uszításért. Nem is akárhol, hanem északi szomszédaink „legmagyarabb” városában, Dunaszerdahelyen jól rápörögtek a facebookozók egy felhívásra, ami bojkottot hirdetett az albán fagyizókra és a mindenféle nációjú kebabosokra.

A hülyeség tényleg végtelen: ne zabálj kebabot, mert azzal is a terrorizmust táplálod, nem pedig a zsírszöveteidet!

Erre lépett Szlovákia egyetlen magyar parlamenti pártja, az épp kormányon lévő Híd. Méghozzá a „Kebabbal az ostobaság ellen” című megmozdulással, melynek során ma ebédidőben Dunaszerdahelyen meghívtak mindenkit egy kebabozásra. „A közbeszédben nem lehet helye gyűlöletgerjesztő és konkrét embercsoportok ellen irányuló támadásoknak. Egy olyan országban szeretnénk élni, amely a toleranciára épül, legyen szó magyarokról, szlovákokról vagy romákról, keresztényekről vagy muszlimokról, és így tovább. Ahol nem fordulhat elő, hogy az ország bármely polgárát támadás érje azért, mert más a nemzetisége, hitvallása vagy bőrszíne” – idézi az Új Szó Ravasz Ábelt, a Híd alelnökét, a dunaszerdahelyi alapszervezet vezetőjét.

Ravasz Ábel

Ravasz Ábel

Fotó: MTI

 

Mit kell erre mondani? Hajrá magyarok!

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.