Lázár megmondta, hogy mi kerül 4 milliárdba Orbán irodáján

  • narancs.hu
  • 2017. január 19.

Villámnarancs

Most hazudott vagy a kormányhatározatban, amit ő írt alá egy hónapja?

Sok szépet mondott Lázár János a mai kormányinfón, például azt, hogy

„ha korrupció lenne, akkor nem lenne pénz az államkasszában”,

a legszebb mégis az volt, hogy végre megtudhattuk, miért kerül 4 milliárd forintba Orbán Viktor épülő irodája.

false

Nos, az Index beszámolója szerint Lázár azzal jött, hogy

a miniszterelnöki iroda 13 ezer négyzetméteres lesz,

márpedig ehhez képest nem is olyan nagy összeg az a 4 milliárd, hiszen – így a miniszter – „Budapesten egy ekkora irodaház felépítése nem olcsó”.

Sőt még azt is mondta, hogy „a 4 milliárdot az épületre költjük, nem egyetlen szobára”.

Ó, persze!

Annyit azért hozzátennénk, még ha Lázár nem is beszélt róla, hogy az erről szóló 1847/2016. (XII. 23.) kormányhatározatban – amit egyébként Lázár jegyez –

„egyedi belsőépítészeti kialakítás

kivitelezéséhez szükséges 3925,0 millió forint forrás biztosításáról” van szó, nem pedig irodaház felépítéséről.

Ráadásul Lázár mai nyilatkozatával azt sugallja, hogy az egész kóceráj kerül 4 milliárdba, pedig az sokkal, de sokkal többe fog kerülni. Nem beszélve az erkélyről.

Figyelmébe ajánljuk