Jávor Benedek nem tér haza

  • narancs.hu
  • 2019. július 10.

Villámnarancs

Nem szerzett mandátumot, de marad Brüsszelben.

Mint ismeretes, a Párbeszéd politikusa az MSZP-vel közös listán indult a májusi EP-választáson, de nem jutott mandátumhoz, mert az MSZP-P csak egy képviselőt küldhetett Brüsszelbe, az pedig az MSZP-s Ujhelyi István lett.

Jávor a Klubrádiónak többek között úgy nyilatkozott, hogy számára az EP-választás tanulsága az volt, hogy "lehet ugyan megállapodásokat kötni a különböző pártok között, de nem a végtelenségig". Mert ez, mármint a zárt ajtók mögötti kompromisszumok sokasága, véleménye szerint a választók elvesztéséhez vezet.

false

Jávor az interjúban a főpolgármester-jelölti előválasztást nagy sikerként értékelte; szerinte nem kell attól félni, hogy a kormány bosszúból ellehetetlenítené az ellenzéki vezetésű településeket. Jó példaként Salgótarjánt, ijesztő jelenségként Esztergomot említette.

Elmondta azt is, hogy a családjával Brüsszelben marad; egyelőre a lehetőségekről tájékozódik, az is lehet, hogy az új Európai Bizottságban folytatja. Mint eddig is, ezután is környezetvédelmi kérdésekkel szeretne foglalkozni.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.