Még Miloš Zeman sem süllyedt odáig, hogy megkoszorúzza a Tienanmen téri kommunista emlékművet

  • narancs.hu
  • 2017. május 14.

Villámnarancs

Van, ami még az iszákos „szomszédnak” is derogál.

Csak kinyaltunk valami vállveregetés-félét Orbán kínai útján, s az ára láthatóan nem is számított. Kínai kölcsönből megépíthetjük a kínaiak számára fontos Belgrád-Budapest vasútvonal ránk eső részét… ilyenek, de legalább a nagy Kína „stratégiai partnerei” lettünk – van megint mivel dicsekedni.

Igaz, hogy a környéken ez már mindenkinek összejött, aki nagyon ambicionálta, s nagyon le sem kellett menniük kutyába. A csehek például nem is képviseltették magukat miniszterelnöki szinten (ahogy a nagyobb nyugati államok sem), az országot a pillanatnyi kormányválság egyik fő gerjesztője, Európa egyik legelszántabb populistája, ill. illiberálisa, Miloš Zeman képviselte.

Zeman és a kínai államfő Pekingben

Zeman és a kínai államfő Pekingben

Fotó: MTI/EPA

E képviseletről a cseh hírügynökség ma délután közzé is tett egy csinos fotógalériát, van azon minden, zongorázó Putyintól hadonászó Zemanig számos látnivaló.

Csak éppen koszorúzás nincsen. Aki Tienanmen téri komcsikoszorúzást akar látni, annak ide kell fáradnia.

Mi következik? Mao tér? Csou En-Laj utca?

Figyelmébe ajánljuk

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.