Mégsem lesz olyan jó dolguk a kamupártoknak a 2018-as választásokon?

  • Narancs.hu/MTI
  • 2017. október 24.

Villámnarancs

Jöhet a törvénymódosítás, nehezebb lesz a biznisz.

„A Fidesz azt javasolja, hogy ha egy állami kampánytámogatásban részesülő párt az országgyűlési választáson félszázalékos eredményt sem ér el, köteles legyen visszafizetni az államtól kapott összeget” – mondta Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője keddi sajtótájékoztatóján. Hozzátette: „Ha pedig fennáll a visszafizetési kötelezettség, akkor az érintett párt legfőbb vezető testületének tagjai egyetemlegesen, teljes vagyonukkal tartoznának visszafizetni a támogatás összegét.” Az indítvány alapján még az állami támogatás folyósítása előtt nyilatkozni kellene arról, hogy kik a párt legfőbb vezető testületének tagjai.

Gulyás Gergely azt is kifejtette: a 2014-es választás előtt elfogadott kampányfinanszírozási törvény az induló pártok és jelöltek között minden korábbinál lényegesen nagyobb esélyegyenlőséget teremtett. Láthattuk is, mekkorát: a Transparency International számításai szerint a kamupártok úgy 3,8 milliárd forintot zsebelhettek be, nagyjából minden következmény nélkül. Az egyéni jelölteknek járó egymilliót ugyanis vissza kellett fizetni, ha nem érték el a 2 százalékos eredményességi küszöböt, ám a pártoknál semmi ilyen megkötés nem volt, az eredményesség és társadalmi támogatottság nem számított. Így tűntek el százmilliók olyan pártoknál, mint az Új Magyarország Párt, vagy a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség nevű formáció.

Barna Bácsi megoldja az uborkaproblémát

Barna bácsi megoldja az uborkaproblémát

Fotó: MTI/Vajda János

„Ha az ellenzék ezt a javaslatot nem támogatja, akkor kizárólagos politikai felelősség terheli őket mindazon visszaélések miatt, amelyek az előttünk álló országgyűlési választáson ebben a tekintetben előfordulhatnak” – mondta Gulyás Gergely, ami már csak azért is roppant cinikus állítás tőle, mert korábban többször is belengette már, hogy módosítani kellene a törvényt, mégsem történt semmi. Mi több, egy ötpárti vitán megállapították, hogy fontos a pártoknál is a küszöb (a mértékéről eltértek a vélemények, de a létjogosultságát senki nem vitatta), mégsem történt semmi, Gulyás pedig már 2015 októberében azt mondta egy konferencián: „A visszaélési lehetőségeket ki kell küszöbölni.” Aztán nem történt semmi.

Tárt marokkal

A legutóbbi választáson 14 olyan párt indult, amely azután nem szerzett parlamenti mandátumot, viszont több százmilliót rakott zsebre ellenőrizetlenül. Nyomozás ugyan több is indult, de egy eljárást az ügyészség csendben lezárt, és a többi ügyben sem várható más. Mi több, 2018-ban is kamupártok tömegére számíthatunk.

 

 

Figyelmébe ajánljuk

Münster egén

Több mint húsz év telt el azóta, hogy az HBO bemutatta Tom Hanks és Steven Spielberg háborús sorozatát, az elég szerencsétlen magyar fordításban Az elit alakulatként futó Band of Brotherst.

Aki soha nem járt Tulsában

  • - turcsányi -

Mathew Brady a fotográfia történetének kétségkívül kimagasló alakja, az első fotoriporter, az első PR-szakember, az első bármi.

Elsüllyedt Budapest

„Szép Ernő előbb népszerű költő volt, azután divatos színpadi szerző lett, regényei irodalmi szenzációknak számítottak, azután egy időre szinte teljesen megfeledkeztünk róla” – írta Hegedűs Géza 1976-ban, A magyar irodalom arcképcsarnoka című portrékötetében. 

Búcsú a gonosztól

A német író, Otfried Preuβler (1923–2013) művei közül itthon leginkább a Torzonborzról, a rablóról (eredeti nevén Hotzenplotz) szóló történeteket ismerjük.

Kedvezmény

Az idén 125 éves Közlekedési Múzeumot bombatalálat érte a 2. világháborúban, az épület és a gyűjtemény nagy része elpusztult. Csak 1965-ben nyílt meg újra, majd ötven éven át működött, a hiányosságai ellenére is hatalmas érdeklődés mellett. A Liget-projekt azonban a Közlekedési Múzeumot sem kímélte, 2015-ben bezárták, 2017-ben lebontották.

Isten nevében

Egy gyermek ára: három miatyánk, két üdvözlégy – pimf összeg, mindenkinek megéri, vevőnek, eladónak, az üzlet hivatalos tanújának (ezúttal a Jóisten az, lakcím, anyja neve, három példányban), de legfőként a Fidesznek. Most még pénzbe se kerül: alsónadrágokban fizetik ki a papságot. Választások jönnek, tartják a markukat, lökni kell nekik valamit, hogy misézés közben rendesen korteskedjenek, Isten akarata szerint.

Távolságtartás

A három még logikus és észszerű. Sőt, a három elvárható (a Tisza Párt és az MKKP potenciális szavazói szemszögéből mindenképpen), s aligha sérelmezhető (a rivális pártok híveinek perspektívájából) – ennyi kerületi polgármesterjelölt kell ugyanis a fővárosi listaállításhoz. És már miért ne állítana listát, miért is ne akarna bejutni a Fővárosi Közgyűlésbe Magyar Péter pártja és az MKKP? Hisz’ nem csak a szűk pártérdek, hanem demokratikus közéletünk, illetőleg közéletünk demokratikusságának imperatívusza is azt követeli, hogy ha egy párt van, létezik és kitapintható közösségi igény is van rá, az méresse meg magát a nemes versenyben, és a verseny legyen nemes!

Mint parton a hal

  • Földényi F. László

Pontosan húsz évvel ezelőtt egy német napilap többeket megkérdezett, mit várunk mi, magyarok a küszöbön álló EU-csatlakozástól. Én akkor habozás nélkül ezt válaszoltam: Komp-ország hajója végre kiköt – Nyugaton. Vagyis: Európában. A Fidesz épp ellenzékben volt. De már jóval korábban kiadta a velejéig antidemokratikus jelszót: „a haza nem lehet ellenzékben”, s előre tudni lehetett, merre kormányozzák majd a hajót, ha újra hatalomra jutnak.

„Mi nem tartozunk bele a nemzetbe?”

A Nemzeti Összetartozás Hídja egyelőre nem annyira a nemzet összetartozását, sokkal inkább azokat az emberi és eljárásjogi anomáliákat testesíti meg, amelyekkel ma Magyarországon egyre könnyebb bármilyen, NER-nek kedves beruházást végigvinni.

Dermedt figyelem

Az elbitangolt ellenzéki szavazók jó részét néhány hónap alatt becsatornázta Magyar Péter és a Tisza Párt. De mire jutnak így az elhagyott pártok?