Nemcsak a vadászati kiállítást intézi, Kovács Zoltán koordinálja az Eucharisztikus Kongresszust is

  • narancs.hu
  • 2020. november 26.

Villámnarancs

Orbán kommunikációs államtitkárának Semjén Zsolttal kell majd egyeztetnie.

Kovács Zoltán mostantól a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus kormányzati feladatait is koordinálja kormánybiztosként, a kongresszus kormányzati kapcsolattartójaként gondoskodik a kongresszus és a vadászati kiállítás közötti feladatok koordinációjáról" -  írja a Magyar Közlöny alapján a Telex.

Mint emlékeztetnek rá, a kommunikációs államtitkár eddig a "2021. évi Egy a Természettel Nemzetközi Vadászati és Természeti Kiállítás” megrendezését, szervezését, lebonyolítását felügyelte kormánybiztosként, amire még a koronavírus-járvány közepette is milliárdokat csoportosítottak át.

Kovácsnak a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus kormányzati feladatait Semjén Zsolttal egyetértésben kell koordinálnia, feladatai ellátásáért pénzt kap és ötfős titkárság is segíti majd - írja a Telex.

Oltáriszentség és országimázs

Egy évvel elhalasztották az idén szeptemberre tervezett budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust, amelynek nyilvánvaló előképe az 1938-ban megrendezett hasonló esemény. A 82 évvel ezelőtti kongresszus a két világháború közötti Magyarország legnagyobb rendezvénye volt, százezrek látogattak a fővárosba a világ minden tájáról.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.