Nem tehet nagyobb szívességet az ellenzék a Fidesznek annál, ha rendre bemutatja: Még írni sem tudok. Nem hogy kormányozni!

  • narancs.hu
  • 2019. március 5.

Villámnarancs

A "Hogy nyírjuk ki magunkat?" című performanszt bemutatja Bangóné és a szocpárt.

Pörögnek az események a szocialistáknál! Épphogy bent tartották a pártban Mesterházy Attilát, akire pár órával ezelőtt nem tudták rábizonyítani, hogy fideszes tégla lenne, erre már megint itt az újabb ügy.

false

 

Ki tudja, melyik a kínosabb, ugye...

Igen, a szocpártban ez már évek óta keringő elmélet, hogy a tagok közt nemcsak őszinte balosok akadnak, de csalfa kollaboránsok is, akik valahogy mindig jó helyen, jó időben vannak, hogy szándékosan bomlasztó munkájukat szépen elvégezzék. Nekünk persze halvány fogalmunk sincs, hogy ez így van-e, vagy nincs, igaz, a mai délelőtt után már nem is biztos, hogy olyan égetően fontos lenne ezt a kérdést eldönteni, hiszen már megint itt van Bangóné Borbély (Ki az a Juhász Péter?) Ildikó, aki újra úgy veri le az andráskeresztet, ahogy azt a Fideszben se tudnák szebben kitalálni. Habony Árpádnak ibizai csúcspontjain nem jutna ilyen eszébe, amit Bangóné önként és dalolva csinál lassan hetek óta!

Meglátásunk szerint ugyanis Bangóné akciói a magyar nyelvtan ellen azért egészen újszerű kísérletek a maradék hazai ellenzék totális megsemmisítésére, mert nincs bennük semmi molnárzsoltos fondorlatoskodás, és Bangóné nem is alapít médiát, mint Tarjányi Péter, nem, Bangóné pacekba küldi a cuccot, abban a bizonyos amerikai filmben azt mondanák erre: fullba tolja a kretént (már bocsánat!).

Leplezetlenül, csak semmi fedősztori, semmi elterelés!

És hát ne vegyük fél vállról ezt a mai mutatványt se, gondolkodjunk kicsit róla, ha már így alakult!

false

 

Erről az előzőről már nem is beszélve!

false

 

Fotó: MTI

 

Azért fontos itt egy pillanatra megállni, és nagy levegőt venni, mert – ha nem vették volna észre – itt bizony kopernikuszi fordulat zajlik éppen, Bangóné aktivitása teljesen átrajzolta a hazai politika eddigi horizontját, elsősorban igen újszerű kérdésfeltevésével.

Ami valahogy így hangzik: Ön kire bízná az ország vezetését? Arra a politikusra, aki nem tud még egy egyszerű magyar mondatot se leírni, vagy arra, aki igen? Jó, utóbbiról igaz, hogy lop, hogy ... stb., ez mind igaz, de legalább írni tud, míg itt van ez a másik, ez az egészen nyomorult, nézzék már meg, még ahhoz sincs esze, hogy leírjon egy mondatot, ha ez nekiállna lopni, abból mi lenne emberek!? Vagy ha nem is lopni, de tegyük fel, kormányozni.

Tulajdonképpen Falus Ferenc jeges előadása óta nem pusztította magát ilyen mulatságosan az ellenzék, ezt azért mondjuk ki. És azt is: a szórakoztatófaktor semmire nem lesz mentség soha.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.