Orbán megveszi Stadler akasztói stadionját?

  • narancs.hu
  • 2016. május 7.

Villámnarancs

Csupán 220 millió a 11 ezer férőhelyes futballpálya, építtetője most szabadult a börtönből.

„Valamikor szebb napokat látott ez a sportlétesítmény. Az adottságai most is nagyon jók, csak gondos gazdára vár, és újra régi fényében ragyoghat. Az árával nem viccelni akartam... Aki egy kicsit is konyít hozzá, az tudja, hogy a kikiáltási ára nevetséges a valódi értékhez képest. Ez van” – olvasható abban a hirdetésben, amit az ingatlan gazdája már börtönben adott fel. Azóta szabadlábra helyezték Stadler Józsefet, és ígéri, ha sikeres lesz az adásvétel, akkor még bohóckodni is hajlandó: „Az új avatáson vállalom a kezdőrúgást, még ha orra esek, akkor is bevállalom.”

Ha arra gondolunk, mennyit költ a kormány stadionokra, érthetetlennek tűnik, hogy miért nem ugrik egy ilyen ajánlatra azonnal.

Vagy esetleg attól tart Orbán Viktor, hogy a történelem ismétli önmagát?

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.