Hiába a sárdobálás, a miniszterelnökünk bebizonyítja, hogy aranyból van a szíve. Kutyus, cica, baba, család – Orbán Viktor a méltósága maradékára sem vigyáz.
Ajánlom
Régóta látjuk, mégis újra és újra meglepődünk, hogy Orbán Viktornak semmi sem drága, ha szavazatokra van szüksége. Nem számít, ha milliárdokba kerül, ha komplett társadalmi csoportok életét keseríti meg, ha évtizedek alatt gyógyuló sebeket üt a társadalom tudatán, nem számít semmi és senki.
De amióta Habony Árpád átvette az uralmat az elméje fölött, Orbán Viktor a saját méltóságát is rutinszerűen tiporja a sárba, mégpedig néhány kattintásért cserébe. Hiszen különben mi másért nyúlna rendszeresen a legkínosabb „kattintásmágnesek” után a magyar miniszterelnök kommunikációja?
Ez most pont arról jutott eszünkbe, hogy a felújított Barátság I. kőolajvezeték átadása alkalmából ma ezt a politikailag kétségkívül releváns képet tartotta fontosnak közzétenni a konzervatív kormányfő.
Ha azt hitték, hogy a kisbabákig már nem jutunk el, akkor ajánljuk a Cukiság a négyzeten című videoművészeti alkotást, szintén a kormány fejének fő Facebook-oldaláról, amelyen Orbán Viktor három percen keresztül gyerekeket cirógat és gyúrogat, gügyög és puszit dob.
A héten két céges hír is érkezett, ami mellett kár lenne elmenni. Orbán Ráhel eladta a férjének a bababoltját, Matolcsy Ádám köre pedig a bankját Orbán Viktor haverjának.
Ami a fejlett demokráciákban azelőtt elképzelhetetlen volt, majd’ tíz év alatt súlyos problémává nőtte ki magát: az első számú világhatalom vezetője, a világ sorsának egyik alakítója olyan ember, akinek személyisége alighanem a klinikai pszichológia és pszichiátria terrénuma.
Úgy tűnik, valamilyen feszültség lehetett Sztojka Attila államtitkár és Aba-Horváth István, az országos roma önkormányzat elnöke között, ami miatt utóbbi kilépett a Cigány Közösségek Szövetségéből, ahonnan e szervezet elnöke is távozott.
Bő húsz éve elvetett mag szökkent szárba azzal, hogy egy önjelölt magyar cowboy egyszer csak úgy döntsön: erővel kell megvédenie gazdáját a betolakodótól – ha jóindulatúan szemléljük a Hadházy Ákossal történteket. Ennél valószínűleg egyszerűbb a Perintfalvi Ritával szembeni elképesztően alpári hadjárat: nem könnyű érveket hozni amellett, hogy ez valaminő egyéni ötlet szüleménye.
A szerző első regénye a II. világháború frontélményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.
Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.
Hogyan formálódott története során és milyen ma a lengyel karikatúra, hogyan reflektál a múltra és a jelenre, mit vár a jövőtől, milyennek mutatja a nemzeti és a globális jelenségeket?
Ha lenne budapesti népszavazás az augusztus 20-i tűzijátékról, nem úgy vélekedne-e a főváros kollektív bölcsessége, hogy legközelebb vigyék csak az egészet Hatvanpusztára?
