Schmitt Pál megint jól megrázta az olimpiai hülyeségfát

  • narancs.hu
  • 2016. március 29.

Villámnarancs

Elnök úr olyan bravúros okfejtéssel állt elő az olimpiai népszavazásról, hogy megérdemelne egy díszdoktori címet.

„Az emberek akarata ellen nem lehet olimpiát rendezni, erős társadalmi támogatásra van szükség” – jelentette ki ma reggel a Digisport riporterének Schmitt Pál, aki most éppen az Olimpiai Védnökök Testületének elnökeként nyilvánult meg.

A beszélgetésből kiderült az is, hogy ő személy szerint egy fillért nem kap ezért, sőt azért sem, amiért egyébként kapnia kéne… Tényleg, már csak az hiányzott, hogy benyesse, hajlandó lenne fizetni is azért, hogy eljátszhassa az magyar olimpia főlobbistáját.

És ha már pénz, Schmitt elmondta

azt is – ő már csak tudja –, hogy a „magyar gazdaság most is meg az elkövetkező tíz évben is olyan állapotban lesz, hogy ezen nem múlhat semmi”. Ám ez is mellékszál az idézett kijelentéshez képest, hogy ugyebár az emberek akarata ellenére nem lehet olimpiát rendezni. Bizony, bizony, mert ugye csak vannak itt mindenféle vészmadarak is, akik úgy gondolják, hogy mielőtt belevágnánk az ezermilliárdokban mérhető kalandba, nem ártana egy népszavazás.

Schmitt szerint ennél rosszabb már nem is történhetne

„A népszavazás nemtelen támadásoknak tenné ki az olimpiát – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy el lehet erre is költeni 3-4 milliárdot, azonban szerinte azért sincs ennek az egésznek értelme, mert „akik nem akarják, igazából azok is akarják”.

Schmitt az egészben csak az ellenzék ármánykodását látja a kormány ellen, szerinte népszavazás esetén „egy hangos kisebbség” azzal jönne, hogy hányan belebuktak a rendezésbe, és hogy mi minden másra lehet költeni azt a tengernyi pénzt... És tényleg! Valóban, micsoda nemtelenség is volna, hogy egyesek mindenféle hülye adatokkal belerondítanának az elnök úr kis játszóházába, amiben láthatóan egész jól elvan most már egy ideje.

Ráadásul itt senki nem emlékezteti arra a két évvel ezelőtti ígéretére sem, mely szerint a doktori cím megszerzése helyett angolul ír egy könyvet a fenntartható fejlődésről.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.