Selmeczi Gabriella megmutatja tudományos arcát: bejelentkezett kancellárnak a szegedi egyetemre

  • narancs.hu
  • 2016. január 11.

Villámnarancs

A röhejesen botrányos előzmények után távozó Devecz Miklós utódja kerestetik. Eddig nem cáfolt sajtóértesülések szerint a Fidesz üdvöskéje is kandidált. Önök szerint jó kancellár lesz?

December 31-ig lehetett pályázni a Szegedi Tudományegyetem kancellári posztjára. A hírek szerint 17 jelölt juttatta el pályázatát az Emberi Erőforrások Minisztériumához – köztük Selmeczi Gabriella, a Fidesz országgyűlési képviselője is. A pályázók névsorát nem hozták még nyilvánosságra, de a délmagyar.hu tud néhány kiszivárogtatott névről, ami annál is érthetőbb, hisz a lap egykori főszerkesztője, Dlusztus Imre, a mórahalmi Mini Hungary Park jelenlegi vezetője is a jelöltek között van. A nevek pedig erős mezőnyre engednek következtetni.

Kéne kaja, mi?

Fotó: MTI

Ám mielőtt az egyből adódó kérdést – tudniillik nyer-e Selmeczi – feltennénk, vessünk egy futó pillantást az egyetemi kancellárok feladatkörére. Nos, felel az egyetem gazdasági ügyeiért, pénzügyi helyzetéért, vagyongazdálkodásáért, a nem elsődlegesen tudományos feladatot ellátó dolgozók munkáltatója, de hozzá tartozik az intézmény informatikai rendszere meg még egy csomó minden. Afféle gazdasági kisisten.

Szerintünk Selmeczinek mindez a kisujjában van, de meglehet mégis elkapkodta kicsit a jelentkezést, hisz nemsokára üresedés várható az úszószövetség élén. Úszni meg csak tud.

Figyelmébe ajánljuk

Jancsics Dávid korrupciókutató: Az Orbán család vagy a Matolcsy-klán működése új jelenség

Jancsics Dávid a Leukémia zenekar gitárosaként a hazai underground zenetörténethez is hozzátette a magáét, majd szociológusként az Egyesült Államokba ment, azóta a San Diego-i egyetem professzora. A magyarországi korrupcióról szóló doktori disszertációját átdolgozva idén magyarul is kiadták A korrupció szociológiája címmel. Erről beszélgettünk.

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.