Sosem találnák ki, mi baja van Gajdics Ottónak a Kétfarkú-plakátokkal!

  • narancs.hu
  • 2015. július 19.

Villámnarancs

Egykori kedvencünk rövid helyezkedés után visszatért végre a szórakoztatóiparba. A publikum egyelőre szűkebb, de a lehetőségek kecsegtetőek – az ősz bárd pedig hozza a formáját.
Ottó

Ottó

Fotó: MTI

Akkor hallottunk utoljára Gajdics Ottóról, amikor elhagyta Simicska birodalmát. A Lánchíd rádió egykori főszerkesztője, a Hír Tv megmondó embere azóta nem nagyon mondott igazán emlékezeteset (mondjuk ehhez méltót). Nem tudni, hogy a jutalomfalatok ülték-e meg a gyomrát, vagy egyszerűen csak csendben figyelte az eseményeket… Most azonban vége a hallgatásnak. Gajdics a Napi Gazdaságban (nem is a Magyar Nemzetben) méltatlankodik. No de mit gondolnak, mi verte ki a biztosítékot az igyekvő nyaloncnál? Sosem találnák ki!

Gajdicsnak az a baja, hogy a Kétfarkú Kutya Párt plakátjai nem elég viccesek. „Egy viccpárttól azért többet vártunk volna. Nem akartunk persze harsányan hahotázni, gurgulázva röhögni. De legalább tudna előbújni egy halvány félmosoly szájunk szegletében a rendkívül sikeres közadakozásból – több mint hétezer ember 33 millió forintot dobott össze! – elkészült ’ellenplakátok’ láttán! (…) Az ilyen színvonalú poénokért engem kizavarnának a gyerekeim a szobából” – írja, és milyen jó is lenne, ha ezután egymást követnék a cikkben Gajdics sziporkái, olyanok, amin a gyerekek is remekül szórakoznának.

Ám e helyett a szerző arra hívja fel Kutyáék figyelmét, hogy az újabb plakátkampány során meg se próbáljanak viccelődni. Ez igen, ez már a régi hang! „A kormány üzeneteit két-, két és fél millió ember evidenciának tartja. Őket eleve nehéz lesz megnevettetni azzal, hogy Kétfarkúék megpróbálják még oly ironikusan is eltagadni a mindennapi tapasztalataikat. A társadalomnak ez a nem elhanyagolható része még a magas színvonalú humort sem díjazná, ha annak semmi más célja nincs, mint az ’Orbán-rezsim’ eltiprása. Az ötletgazdák figyelmét viszont felhívnám arra is, hogy saját rossz közérzetük hirdetése nem veszi el mások jókedvét, bármekkora felületen teszik is” – írja, hogy a végén vaslogikával levonja a következtetést: „Ha a kormány plakátjai feleslegesek, hatástalanok vagy egyenesen károsak, gyűlöletkeltők, ahogyan ezt ellenzéki oldalon állítják, akkor miért gondolják ennek ellenkezőjét az ellenplakátokról?”

Reméljük, legközelebb Gajdics Ottó veszi a bátorságot, és a humorbonbonjaiból is közkinccsé tesz néhányat a Napi Gazdaság hasábjain… Mert az úgy semmiképp sem stimmel, hogy miközben két-, két és fél millió ember jókedvéért aggódunk a Kétfarkú-plakátok miatt, egyúttal szórakozni is szeretnénk azokon.

Figyelmébe ajánljuk

Móricka evangéliuma

Semmi nem áll távolabb a keresztény szellemiségtől, mint a magas áhítatossági kvóciensű elmélkedések magáról a Történetről, de talán egyetlen kifejezésforma sem produkált annyi fércművet, mint a film.

Rap-szódia

Misztikus hangulat, a forgószínpadon egy kettéhasított vár, eleve ferde elemekkel, amelyek épp eldőlni készülnek. A látvány (díszlet: Horesnyi Balázs) rögtön megteremti az alapérzetet: minden szétesni látszik Veronában a két család viszálya miatt. Egy cseppnyi költőiség még így is kerül mindennek a tetejébe: égi jelenségként érkezik Júlia ágya, ahol újdonsült férjével, Rómeóval elhálhatják a nászéjszakát.

Szegvár, retúr

Még előző kötetében, a Lányos apában írta Grecsó Krisztián, hogy két évtizede az édes­apjáról szeretne írni. „Gyakoroltam, készültem, megbocsátottam, fejlődtem, aztán felejtettem, kidobtam mindent, gyűlöltem, visszaestem.”

Vissza a kenguruhoz

„Mi az a gondolati, szemléleti újdonság, amely a csalogató, modern kísérőzenén, a színes képeken, a megvalósult filmben átsugárzik? Sajnos nem több, mint hogy a Levi’s vagy a Lee Cooper márkájú farmerdzseki alatt is doboghat becsületes munkásszív” – írták találóan A kenguru című filmről 1976-os bemutatója után a Filmvilágban.

Tájékozódunk

Egy héttel azután, hogy az Egyesült Államok pénzügyminisztériumának illetékes szerve szankciós listára tette Rogán Antalt a magyarországi rendszerszintű korrupcióban betöltött szerepe miatt, összeült az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága.

A harmadik köztársaság kapujában

Száz napot kellett várnia a kormányalakítási felkérésre a pártvezető Herbert Kicklnek, noha az Osztrák Szabadságpárt az élen végzett a tavaly szeptemberi választáson. Az államelnök Alexander Van der Bellen mindent megtett, mégsem tudta elkerülni a szélsőjobboldal kormányba hívását.

Elveszett eszmények

  • Bretter Zoltán

Tudtuk, nem tudtuk, az elmúlt több mint kétszáz évben a következő gondolat szabta meg életünket: „A felvilágosodás az ember kilábalása maga okozta kiskorúságából. Kiskorúság az arra való képtelenség, hogy valaki mások vezetése nélkül gondolkodjék. Magunk okozta ez a kiskorúság, ha oka nem értelmünk fogyatékosságában, hanem az abbeli elhatározás és bátorság hiányában van, hogy mások vezetése nélkül éljünk vele. Sapere aude! Merj a magad értelmére támaszkodni! – ez tehát a felvilágosodás jelmondata.” (Immanuel Kant: Válasz a kérdésre: mi a felvilá­gosodás?)

Nem lehetetlen lekerülni az amerikai szankciós listáról, de bajos lesz a Rogán elleni szankció visszavonatása

Egy nappal azután, hogy az Egyesült Államok szank­ciós listára helyezte Rogán Antalt, a Miniszterelnöki Kabinetiroda miniszterét, a magyar kormány sajtója „David Pressman kicsinyes bosszújaként” igyekezett beállítani a történteket. Lázár János miniszter egye­nesen megfenyegette a nagykövetet: a későbbiekben „kerülje el ezt az országot”.

Hatvan, hetven, nyolcvan, száz puszta

Az autoriter rendszerek kiépülésének egyik legbiztosabb jele, hogy a vezető mellől lassan eltűnnek az egykori harcostársak. Ez általában az autoriter vezető hatalmának megszilárdulásával és korlátlanságának növekedésével egy időben történik. Helyüket a klán tagjai veszik át.