Sosem találnák ki, mi baja van Gajdics Ottónak a Kétfarkú-plakátokkal!

  • narancs.hu
  • 2015. július 19.

Villámnarancs

Egykori kedvencünk rövid helyezkedés után visszatért végre a szórakoztatóiparba. A publikum egyelőre szűkebb, de a lehetőségek kecsegtetőek – az ősz bárd pedig hozza a formáját.
Ottó

Ottó

Fotó: MTI

Akkor hallottunk utoljára Gajdics Ottóról, amikor elhagyta Simicska birodalmát. A Lánchíd rádió egykori főszerkesztője, a Hír Tv megmondó embere azóta nem nagyon mondott igazán emlékezeteset (mondjuk ehhez méltót). Nem tudni, hogy a jutalomfalatok ülték-e meg a gyomrát, vagy egyszerűen csak csendben figyelte az eseményeket… Most azonban vége a hallgatásnak. Gajdics a Napi Gazdaságban (nem is a Magyar Nemzetben) méltatlankodik. No de mit gondolnak, mi verte ki a biztosítékot az igyekvő nyaloncnál? Sosem találnák ki!

Gajdicsnak az a baja, hogy a Kétfarkú Kutya Párt plakátjai nem elég viccesek. „Egy viccpárttól azért többet vártunk volna. Nem akartunk persze harsányan hahotázni, gurgulázva röhögni. De legalább tudna előbújni egy halvány félmosoly szájunk szegletében a rendkívül sikeres közadakozásból – több mint hétezer ember 33 millió forintot dobott össze! – elkészült ’ellenplakátok’ láttán! (…) Az ilyen színvonalú poénokért engem kizavarnának a gyerekeim a szobából” – írja, és milyen jó is lenne, ha ezután egymást követnék a cikkben Gajdics sziporkái, olyanok, amin a gyerekek is remekül szórakoznának.

Ám e helyett a szerző arra hívja fel Kutyáék figyelmét, hogy az újabb plakátkampány során meg se próbáljanak viccelődni. Ez igen, ez már a régi hang! „A kormány üzeneteit két-, két és fél millió ember evidenciának tartja. Őket eleve nehéz lesz megnevettetni azzal, hogy Kétfarkúék megpróbálják még oly ironikusan is eltagadni a mindennapi tapasztalataikat. A társadalomnak ez a nem elhanyagolható része még a magas színvonalú humort sem díjazná, ha annak semmi más célja nincs, mint az ’Orbán-rezsim’ eltiprása. Az ötletgazdák figyelmét viszont felhívnám arra is, hogy saját rossz közérzetük hirdetése nem veszi el mások jókedvét, bármekkora felületen teszik is” – írja, hogy a végén vaslogikával levonja a következtetést: „Ha a kormány plakátjai feleslegesek, hatástalanok vagy egyenesen károsak, gyűlöletkeltők, ahogyan ezt ellenzéki oldalon állítják, akkor miért gondolják ennek ellenkezőjét az ellenplakátokról?”

Reméljük, legközelebb Gajdics Ottó veszi a bátorságot, és a humorbonbonjaiból is közkinccsé tesz néhányat a Napi Gazdaság hasábjain… Mert az úgy semmiképp sem stimmel, hogy miközben két-, két és fél millió ember jókedvéért aggódunk a Kétfarkú-plakátok miatt, egyúttal szórakozni is szeretnénk azokon.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.