Sosem találnák ki, mi baja van Gajdics Ottónak a Kétfarkú-plakátokkal!

  • narancs.hu
  • 2015. július 19.

Villámnarancs

Egykori kedvencünk rövid helyezkedés után visszatért végre a szórakoztatóiparba. A publikum egyelőre szűkebb, de a lehetőségek kecsegtetőek – az ősz bárd pedig hozza a formáját.
Ottó

Ottó

Fotó: MTI

Akkor hallottunk utoljára Gajdics Ottóról, amikor elhagyta Simicska birodalmát. A Lánchíd rádió egykori főszerkesztője, a Hír Tv megmondó embere azóta nem nagyon mondott igazán emlékezeteset (mondjuk ehhez méltót). Nem tudni, hogy a jutalomfalatok ülték-e meg a gyomrát, vagy egyszerűen csak csendben figyelte az eseményeket… Most azonban vége a hallgatásnak. Gajdics a Napi Gazdaságban (nem is a Magyar Nemzetben) méltatlankodik. No de mit gondolnak, mi verte ki a biztosítékot az igyekvő nyaloncnál? Sosem találnák ki!

Gajdicsnak az a baja, hogy a Kétfarkú Kutya Párt plakátjai nem elég viccesek. „Egy viccpárttól azért többet vártunk volna. Nem akartunk persze harsányan hahotázni, gurgulázva röhögni. De legalább tudna előbújni egy halvány félmosoly szájunk szegletében a rendkívül sikeres közadakozásból – több mint hétezer ember 33 millió forintot dobott össze! – elkészült ’ellenplakátok’ láttán! (…) Az ilyen színvonalú poénokért engem kizavarnának a gyerekeim a szobából” – írja, és milyen jó is lenne, ha ezután egymást követnék a cikkben Gajdics sziporkái, olyanok, amin a gyerekek is remekül szórakoznának.

Ám e helyett a szerző arra hívja fel Kutyáék figyelmét, hogy az újabb plakátkampány során meg se próbáljanak viccelődni. Ez igen, ez már a régi hang! „A kormány üzeneteit két-, két és fél millió ember evidenciának tartja. Őket eleve nehéz lesz megnevettetni azzal, hogy Kétfarkúék megpróbálják még oly ironikusan is eltagadni a mindennapi tapasztalataikat. A társadalomnak ez a nem elhanyagolható része még a magas színvonalú humort sem díjazná, ha annak semmi más célja nincs, mint az ’Orbán-rezsim’ eltiprása. Az ötletgazdák figyelmét viszont felhívnám arra is, hogy saját rossz közérzetük hirdetése nem veszi el mások jókedvét, bármekkora felületen teszik is” – írja, hogy a végén vaslogikával levonja a következtetést: „Ha a kormány plakátjai feleslegesek, hatástalanok vagy egyenesen károsak, gyűlöletkeltők, ahogyan ezt ellenzéki oldalon állítják, akkor miért gondolják ennek ellenkezőjét az ellenplakátokról?”

Reméljük, legközelebb Gajdics Ottó veszi a bátorságot, és a humorbonbonjaiból is közkinccsé tesz néhányat a Napi Gazdaság hasábjain… Mert az úgy semmiképp sem stimmel, hogy miközben két-, két és fél millió ember jókedvéért aggódunk a Kétfarkú-plakátok miatt, egyúttal szórakozni is szeretnénk azokon.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.