Tényleg nem tudta a minisztérium, hogy pénze van a Hungáriánál?

  • narancs.hu
  • 2015. április 3.

Villámnarancs

A tárca szabályzata szerint az a munkatársuk felelt a pénzügyekért, aki korábban éppen a Hungáriánál dolgozott.

A Földművelésügyi Minisztérium mai közleménye szerint a tárca nem tudott arról, hogy cége, a TIG Tartalékgazdálkodási Intézet Nonprofit Kft. értékpapírszámlát vezetett a Hungáriánál.

A minisztérium szervezeti és működési szabályzata (szmsz) szerint a gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár irányítja „a minisztérium háttérintézményeinek költségvetési, gazdálkodási, pénzügyi, elemzési, tervezési, beszámolási tevékenységét”.

Magyarán  a Hungáriánál 410 millióval bentragadt TIG költségvetési, gazdálkodási tevékenységét a minisztériumi szmsz értelmében az a Szele Andrea irányítja, aki, mint azt megírtuk, 2009 és 2013 között a Hungária backoffice vezetője volt.

Szele Andrea cv-je

Szele Andrea cv-je

 

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."