Vesszen az ÉS! – Csender korunk Móricza, Pozsgai Zsolt meg a Mórickája

  • 2014. augusztus 17.

Villámnarancs

Pozsgai Zsolt a Magyar Hírlapban elemezte a Tokaji Írótáborban történteket. Szeressétek Csender Leventét, és ne olvassátok az Élet és Irodalmat!

„Ne ítéljünk elhamarkodottan, lehet, hogy a két fél kibékül, megisznak valamit, az egyik elnézést kér, a másik megbocsát. Móricz egyszer úgy vágta szájon Kosztolányit, hogy a neves költő hónapokig nem mert előkerülni. Aztán kibékültek. Ez lenne a normális. De félek, nem így fog alakulni. És ez nem az ő hibájuk. A média semmit sem szeret jobban, mint elkapni egy ilyen esetet, és addig forgatni a szájában, addig csócsálni, öklendezni vele, míg abból egy igazi kultúrhányadék lesz. Ezt fel lehet használni példányszámemelésre, politikai állásfoglalásra, lehet belőle vezércikk az Élet és Irodalomban (amelynek a közbeszéd szerint már csak az élethez és az irodalomhoz sincs köze). Jön az önkormányzati választás – kell ennél jobb hír? Mit lehet tudni, ebből akár nemzetközi tőkét is lehet kovácsolni. Tiltakozni Brüsszelnél, kikutatva az írók esetleges származásából, vallási s egyéb hol állásából levonandó következtetéseket. És már kész is van minden ahhoz, hogy két jobb sorsra érdemes embernek kettétörjék az életét. Akik történetesen összeszólalkoztak egy kocsmában. De az egyik az ELTE-re járt, a másik a Pázmányra… Ahá! Innen már el is lehet indulni.”

 

Akkor induljunk el. Ezek szerint Csender Levente volna Móricz Zsigmond, Kosztolányi Dezső meg… no, nem Kukorelly Endre, dehogyis. Inkább maga a szerző, Pozsgai, akinek – mint írja – „megvan az élményanyagom ahhoz, hogy átéljem az egészet”.

Merthogy Pozsgai volt az, akit – újszínházi művészeti vezető korában – Derzsi János színművész vágott pofán, mert valami csúnyát írt őróla. „Túlreagáltam a dolgot. Gondolom, ahogy most Tokajban a fiatal kolléga. Csak én nem az öklömmel ütöttem (hisz nem volt ott senki), hanem sajnos döfésre használtam a tollamat”, írja a tapasztalt áldozat, aki időközben – mások nagy szomorúságára – már kibékült Derzsivel. Ezt ajánlja a tokajiaknak is. „Csender Levente kemény, erdélyi srác. Szerintem meg kellene keresnie Kukorelly Endrét, és kérni, dumáljanak egyet. Aztán mindketten foglalkozzanak továbbra is értelmes dolgokkal. Csak sajnos, félek, ezek után ez nehéz lesz. Túl sok az alantas haszna másoknak ebben a történetben.”

Kinek van ebből haszna? Adott esetben például magának Pozsgainak.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.