Villamosszex holnapután

Villamos, szék

Miért épp a villamosról ne született volna sláger? Olykor még szimbolikus jelentést is kapott a pesti nyomorult.

 


A közlekedési eszközök slágerben szerepeltetésének jelentős hagyományai vannak a hazai szórakoztató iparban. Az etalon kétségkívül az Éjjel az omnibusz tetején, bár ha jobban megpiszkáljuk a dolgot, végeredményben Petőfi A négyökrös szekere is hasonló tartalommal bír: éjszaka, szerető, személyszállító eszközök – állati hajtással.

 

A korszerűbb járművek megjelenése természetesen nem hagyta hidegen a dalszerzőket, de most mellőzzük a vonatos, az autós, a repülős, sőt a rakétás (űr-diszkó!) dalokat, és fókuszáljunk a villamosra, ami nemcsak Budapest utcáin, de a slágeriparban is fantasztikus karriert futott be. Kezdetben kuplék garmadát írták hülye helyzetbe kerülő utasról, kalauzról – pár évvel ezelőtt Fesztbaum Béla színművész állított össze ezekből egy fergeteges műsort –, két dal, az 1928-as évjáratú Hétre ma várom a Nemzetinél, illetve a már az 1930-as évekből származó a Negyvenhatos sárga villamoson a mai napig közismert –  ez utóbbi főleg a lakodalmas rock nagyágyúinak köszönhetően.

A villamosról azonban később sem tudtak leszállni. A magyar popzenében a hetvenes évektől kezdve jó néhány villamosos dal született, és bár csupán egy akad, a Fonográf együttes Első villamos című száma, ami ma is közismert, érdemes felidézni még kettőt az 1970-es évekből, ami a maga módján hátborzongató.

Presser Gábor és Adamis Anna Altatódal felnőtteknek című száma legfőképp azért, mert a Harmincéves vagyok című musicalt – amiben ez a dal is játszik – a Vígszínház 1975-ben, „hazánk felszabadulásának 30. évfordulójára” rendelte meg Pressertől, vagyis a jeles popzenésznek és lírai szövegírójának tulajdonképpen egy április negyediki ünnepéllyel kellett manipulálniuk – ugyanolyan hatásosan, mint egy-két évvel korábban a Képzelt riport egy amerikai popfesztivál című ostobasággal. Az Altatódal refrénje egyébként ez volt: „Holnap jön egy villamos és átvisz a holnaputánba, holnap jön egy villamos, ne félj!”, ami így, elsőre nettó hülyeségnek tűnik.

Másodikra is az, de mivel a versszakokban a második világháború borzalmait énekelte meg Kútvölgyi Erzsébet, máris más lesz a „megvilágítás”, hiszen emiatt a holnaputánba szállító villamos már kőkemény szimbólum – lehet, hogy Szabó István épp e dal hatására forgatta egy évvel később – ahogy arról korábban megemlékeztünk – életművének leggyengébb láncszemét, a Budapesti meséket?

De van ennél is sokkal rémesebb: a magyar pop méltán elfeledett gyalázata, a Kati és a Kerek Perec 1979-es lemezén szerepel a Villamos-szerelem című dal, ami egy ritka jelenséget, a „tárgyszexet” taglalja sajátos módon. Mert miről is van szó? Konkrétan arról, hogy két – természetesen 6-os! – villamos egymásba szeret, ám mivel „ellenük dolgozik folyvást a forgalom”, csak a remízben tudnak egymáséi lenni.

Jó szórakozást!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.