A többség vele tart. Négyszemközt persze mindenki borzalmasnak tartja a láger körülményeit, iszonyatos dolognak az emberevést, de ha nincs mit tenni, akkor nincs mit tenni. Ez az ára a túlélésnek. A Földre ugyanis megérkeztek a földönkívüliek, akik semmi mást nem kérnek a békességért cserébe, csak azt, hogy emberhússal tömhessék bendőjüket. Még senki nem látta ugyan az idegeneket, de a média harsog, a pánik terjed, a városban elszabadulnak az indulatok. A főhős Sol maga is a médiában dolgozik, egy jelentéktelen site-nál, amely először ül fel az alienvonatra, s ők szervezhetik meg azt az országos vetélkedőt, amelynek győztese busás vagyon birtokosává, vesztese pedig asztali csemegévé válik.
A könyv első fele tényleg magával ragadó, csavarodunk bele mi is Sollal az egyre abszurdabbá és sötétebbé váló történetbe. Gyomorszorítóan pontosak a helyzet- és jellemrajzok, sivár képet kapunk az ember működéséről. Aztán valami megbillen. Mintha a szerző (akinek ez az első magyarul megjelent regénye) elbizonytalanodna ötlete és ábrázolása erejében, és ki akarna csikarni olyan mélységeket, amekkorákat nem érhet el. A táborjelenetben mintha egy másik regénybe csöppennénk, egy náci haláltáborban játszódóba, amitől kínosan szájbarágós lesz az egész. Mi csináltuk, mondja a könyv, és ezt megértettük volna a didaktikus (és túl hosszú) végjáték nélkül is.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
