Visszhang: film

Amikor utoljára gyerekek voltunk

Visszhang

A „háborús gyerekfilmekre” nem lehet nemet mondani, tudja ezt minden alkotó is.

Innentől pedig már csak az ízlésen múlik, hogy az elkészült művel pusztán szemérmetlen érzelemgenerálás lesz-e a cél, vagy ezen túlmutató értékeket is terveznek bele. A színészként és forgatókönyv­íróként ismert Claudio Bisio első rendezésében receptből dolgozik ugyan, de mértéktartóan.

A második világháború már javában zajlik, ám a gyerekekhez még nem ért el a hír, hogy gyűlölni kell egymást, így egy olasz felső vezető fia, egy árja-zsidó, de még egy árva kislány is megfér a grundon, ahonnan csúzlikkal és fapuskákkal lődözik a felettük röpködő bombázókat. Egy napon a zsidó fiút elviszik, ezért a három kis bajtársa megszökik otthonról, hogy a vonat nyomát követve megtalálják a barátjukat, és elmondják a németeknek: véletlenül rossz zsidót hoztak el, mert az övék nem olyan…

Nos, könnyen látható, milyen csapdákat állít a már címében is keserédes Amikor utoljára gyerekek voltunk, hiszen csupán egy (néhol kissé elvékonyodó) sztoriréteggel vonja be a kiásott vermet. A néző tulajdonképpen – akárcsak egy gyerekkel tenné – maximum eljátssza, hogy nem látja azt, de még így is, a vígjátéki eszközök ellenére is viszonylag mélyre tud pottyanni az érzelmi gödörben. Gyermeki nézőpontból még a szokásosnál is érthetetlenebbnek és kegyetlenebbnek tűnnek a háború borzalmai, ám a film csak hárítva, gyermeteg poénok álcája mögül kilesve enged odanéznünk a „rossz részeknél”. Jól is van ez így.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."