Visszhang: film

Amikor utoljára gyerekek voltunk

Visszhang

A „háborús gyerekfilmekre” nem lehet nemet mondani, tudja ezt minden alkotó is.

Innentől pedig már csak az ízlésen múlik, hogy az elkészült művel pusztán szemérmetlen érzelemgenerálás lesz-e a cél, vagy ezen túlmutató értékeket is terveznek bele. A színészként és forgatókönyv­íróként ismert Claudio Bisio első rendezésében receptből dolgozik ugyan, de mértéktartóan.

A második világháború már javában zajlik, ám a gyerekekhez még nem ért el a hír, hogy gyűlölni kell egymást, így egy olasz felső vezető fia, egy árja-zsidó, de még egy árva kislány is megfér a grundon, ahonnan csúzlikkal és fapuskákkal lődözik a felettük röpködő bombázókat. Egy napon a zsidó fiút elviszik, ezért a három kis bajtársa megszökik otthonról, hogy a vonat nyomát követve megtalálják a barátjukat, és elmondják a németeknek: véletlenül rossz zsidót hoztak el, mert az övék nem olyan…

Nos, könnyen látható, milyen csapdákat állít a már címében is keserédes Amikor utoljára gyerekek voltunk, hiszen csupán egy (néhol kissé elvékonyodó) sztoriréteggel vonja be a kiásott vermet. A néző tulajdonképpen – akárcsak egy gyerekkel tenné – maximum eljátssza, hogy nem látja azt, de még így is, a vígjátéki eszközök ellenére is viszonylag mélyre tud pottyanni az érzelmi gödörben. Gyermeki nézőpontból még a szokásosnál is érthetetlenebbnek és kegyetlenebbnek tűnnek a háború borzalmai, ám a film csak hárítva, gyermeteg poénok álcája mögül kilesve enged odanéznünk a „rossz részeknél”. Jól is van ez így.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.