Klasszikus értelemben véve nem is zenekar, hanem soktagú kollektíva, akik különböző önsegítő csoportokban találkoztak egymással. A 2015-ben indult projekt vezetője a dobos-frontember Zach Coy, aki nemcsak zenészeket, hanem különböző videós-grafikus művészeket is gyűjtött maga köré, hogy a zenén túlmutató vízióját minél inkább ki tudja teljesíteni. A kanadai zenész eredetileg nem is feltétlenül tervezett egynél több lemezt, de a 2020-as debütálás (Pain Olympics) eklektikus indie-popzenéje elég jó visszhangot kapott a kritikától és a közönségtől egyaránt, úgyhogy azóta a szokványos zenekari mókuskereket járják turnézással és új anyagokkal.
A Red Mile a Crack Cloud harmadik albuma, és nem könnyű megfogni, hogy mi is hallható rajta. Coy zeneileg a garázsrockból jön, és ennek jeleit fel is lehet fedezni egyes dalokban, de ennél jóval színesebb képet mutat az együttes, talán az MGMT kísérletezőbb lemezei, vagy az of Montreal harsány hangszerelései lehetnek jó referenciapontok. Bár a frontember popérzékenysége elég erős, valahogy mégsem a slágernek szánt dalok (The Medium, Blue Kite) emelkednek ki igazán a lemezről, hanem a szétfolyóbb szerkezetű, kaleidoszkópszerű számok, mint amilyen a keleties szaxofontémát rejtő Lack of Lack vagy a záró, nyolcperces címadó dal. A Red Mile messze nem tökéletes album, de fordulatokban gazdag zenei utazást ígér, és azt tisztességesen be is tartja.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
