koncert

Codeine

Visszhang

Elég nagy meglepetés volt az év elején, amikor az amerikai Codeine bejelentette, hogy az idén újra összeállnak.

A New York-i zenekar a Red House Painters és a Low mellett a slow­core irányzat úttörői közé tartozik, mely stílust nagyon leegyszerűsítve két komponens alkot: a szomorúság és a lassúság. A Codeine pár évi működés után a 90-es évek közepén oszlott fel, és azóta csupán néhány koncertet vállaltak 2012-ben. A mostani röpke európai turné apropója az volt, hogy nemrég megjelent egy archív album az együttes 1992-es, fiókban maradt felvételeiből (Dessau, 2022) és gyanítható, hogy ezután ismét csend következik; a tagok közül már csak a dobos Chris Brokaw zenél aktívan, úgyhogy nagy szerencse, hogy Bécset is útba ejtették.

Bár a zenészek percekig szöszöltek a színpadon, mielőtt elkezdték volna a koncertet az első lemez nyitódalával, a D-vel, de innentől kezdve teljes volt az áhítat a koncert utolsó percéig. Hiába szűkös a Codeine zenei eszköztára Stephen Immerwahr beszédbe hajló énekhangjával és John Engle furcsa, hosszan kipengetett akkordjaival, mégis megkapó volt az a kémia, ami három olyan ember között van, akik több évtizede már csak alkalomszerűen jönnek össze zenélni. A Codeine teljesen figyelmen kívül hagyta a hagyományos dalszerkezeteket, és valahogy ez a koncert is inkább valami furcsa szeánsznak tűnt, és talán nem szentségtörés azt mondani, hogy még a zsáner klasszikusának számító Frigid Stars LP (1990) dalai is sokkal nagyobbat ütöttek ezen a vasárnapi estén egy lepattant bécsi klubban, mint eredeti formájukban.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után.