Visszhang: lemez

Dee Gees: Hail Satin

  • - legát -
  • 2021. július 28.

Visszhang

„Poposak és szinte táncolhatóak is, valami mégis hiányzik” – írtuk februárban a Foo Fighters legújabb lemezéről, hozzátéve, hogy a Medicine at Midnight a zenekar eddig leggyengébb lemeze.

Ám Dave Grohl és zenekara e nyilvánvaló fiaskó ellenére sem állt le az efféle „kísérletezéssel”, és az idei Record Store Day-re olyan produkciót készített, amely maximálisan popos és táncolható. Mindez abból állt, hogy a Foo Fighters az alkalomra felvette a Dee Gees nevet, eljátszottak öt Bee Gees-számot (You Should Be Dancing, Night Fever, Tragedy, Shadow Dancing, More Than a Woman) rockosabb ritmusokkal és torzított gitárokkal, Dave Grohl pedig megpróbált ugyanúgy énekelni, mint a Gibb fivérek. Ami az éneket illeti, Grohl nem vall szégyent: mindenféle erőlködés, hamis hangok nélkül hozza a közismert dallamokat. Az egész mégsem több öncélú mutatványnál, ami a jófejeskedésen túl vélhetően azt a célt szolgálta, hogy essen le az állunk attól, hogy a sokoldalú frontember még így is tud énekelni. Mielőtt azonban elalélnánk a fejhangoktól, ne feledjük, hogy amit Dave Grohl csinál, az nem valamiféle stílus­bravúr, hanem egyszerű utánzás. Olyan geg, amelyet minden valamirevaló parodista kiráz a kisujjából, ráadásul megfelelő arányérzékkel. Ugyanez a Dee Geesről nem mondható el. Az újdonság varázsa kábé az első szám első refrénjéig tart, onnantól az egész nem egyéb szánalmas erőlködésnél. S hogy még rosszabbul érezzük magunkat, az öt Bee Gees-dal mellett még öt Foo Fighters-dal élő változatát is meghallgathatjuk a legutóbbi rémes lemezről.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Népi hentelés

Idővel majd kiderül, hogy valóban létezett-e olyan piaci rés a magyar podcastszcénában, amelyet A bűnös gyülekezet tudott betölteni, vagy ez is olyasmi, ami csak elsőre tűnt jó ötletnek.

A hiány

László Károly, a háborút követően Svájcban letelepedett műgyűjtő, amikor arról kérdezték, miért nem látogat vissza Auschwitzba, azt válaszolta, hogy azért, mert nem szereti a nosztalgiautakat.

Fagin elsápad

Pong Dzsun Ho társadalmi szatírái, Guillermo del Toro árvái, vagy épp Taika Waititi szeretnivalón furcsa szerzetei – mindegy, merre járunk, a kortárs filmben lépten-nyomon Charles Dickens hatásába ütközünk.

Vörös posztó

Ismertem valakit, aki egy stroke-ból kigyógyulva különös mellékhatással élt tovább: azt mondta, amit gondolt. Jót, rosszat, mindenkinek bele a szemébe, rosszindulat, számítás és óvatoskodás nélkül. Nehéz volt vele találkozni, mindig ott volt a veszély, hogy mint egy kegyetlen tükörben, hirtelen meglátjuk valódi önmagunkat. De jó is volt vele találkozni, mert ha megdicsért valakit, az illető biztos lehetett benne, hogy úgy is gondolja.

Szeplőtelen fogantatás mai köntösben

Bullshit munkahelyen vesztegelsz, ahol ráadásul csip-csup kiszolgáló feladatokkal is téged ugráltatnak, csak azért, mert nő vagy? Kézenfekvő menekülési útvonalnak tűnik, hogy elmész „babázni”. Persze ha nincs férjed vagy barátod, a dolog kicsit bonyolultabb – de korántsem lehetetlen.

Realista karikatúrák

Tizenkilenc kortárs szerző írta meg, mit jelentett az elmúlt egy-két évtizedben Magyarországon felnőni. Változatos a névsor: van pályakezdő és többkötetes író, eddig elsősorban költőként vagy gyerek- és ifjúsági könyvek szerzőjeként ismert alkotó is.

Jövő idő

A politikai pártokat nem szokás szeretni Magyarországon, mi tagadás, a pártok adtak s adnak is okot erre jócskán.