Első kiállítása 2002-ben a budapesti Madách Színház Tolnay Szalonjában volt. Képzőművészi érdeklődésének fókuszában sokáig az égetett, mázzal bevont kerámiák álltak (Hadikfalvi Andrea fazekas tanította korongozni), 2006-ban azonban már akril- és olajfestményeivel is debütált a József Attila Színházban. Most kisplasztikáiból és festményeiből is megismerhetünk néhányat.
Esztergályos öntörvényűen nyúl az agyaghoz, művei ugyanolyan szabálytalanok, mint a hat-hét évtizedes pályafutása. A festmények a francia avantgárdot, az expresszionizmus formabontó alkotóit juttatják az eszünkbe. A Zűr van! című, gyors ecsetkezeléssel megalkotott, lilás-rózsaszínes portré és a Magány elnevezésű, kompozíciójában és színkezelésében a címet erősítő darab a tárlat két legkülönlegesebb alkotása.
A kiállításon túlnyomórészt azért a kerámiák uralkodnak. Bár meglehet, hogy egyik-másiknak nem tesz különösebben jót a nap- vagy olvasószemüveg, a fejtetőre illesztett adventi koszorú (elegendő lenne a színes máz). Kicsit groteszkek, ijesztőek, de nagyon is élnek. Egy 2004-es kiállításán még „csak” Janus-arcú vázákat tárt a közönség elé, a két-három arcú edényeket mára a nem „használati tárgyként” jegyzett alkotások váltották fel. Egytől egyig öregek ezek a nyúzott szobor(ka)arcok: szemük lesütve vagy csíkra összehúzva, mégis árad belőlük valamiféle derű.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
