Eszerint „a ritmus kivételével minden jelenség, mely a zene területén megjelenik, szekunder elem”. A másik meg ebből következik: a zene(szerző) feladata „a hangok ritmikus egységének megteremtése”. A magyar avantgárd érdeklődésének centrumában ugyan nem a zene állt, de a Dokumentum, az Új Föld, különösen pedig a Crescendo a leginkább előremutató, és az új nemzetközi trendekkel is együtt lélegző közleményeket adott ki róla, a Zöld Szamár színház és a Cikk-Cakk-estek pedig megvalósították: előadó-művészeti akciókat hoztak létre a képzőművészek és irodalmárok alkotó közreműködésével.
A tárlat áttekinthetően és a lehető legtöbb nézőpontból mutatja meg, hogy mit jelentett az avantgárdban az új zene, hogyan elemezték és hogyan akarták megszólaltatni, egybeszőni egyéb törekvéseikkel. Mindez a gépzene és a mediatizáció elterjedésével párhuzamosan zajlott, gondoljunk csak Moholy-Nagyra és a tyermenbókszra (thereminvox). Láthatjuk: az avantgárdban, főleg a neoavantgárdban az alapötletek minden nemzedéknél újra előkerülnek, persze új formákban.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
