Visszhang: tévésorozat

Tulsa királya

  • SzSz
  • 2023. március 22.

Visszhang

Sylvester Stallone televíziós bemutatkozásában olyannyira testhezálló szerepet játszik, hogy néha szintje látjuk, amint megereszt egy ásítást.

Ő Dwight Manfredi, a New York-i maffiózó, aki 25 év börtönbüntetés után szabadulva csalódni kénytelen: elvitte a balhét, nem köpött, dicséret helyett viszont leküldik az oklahomai Tulsába, hogy építsen ott új szervezetet. A nagyvárosban már nincsen számára hely.

Szerez egy böhöm nagy kocsit és egy nagyszájú sofőrt, lerohanja a helyi legálisan működő marihuánaboltot, összeszűri a levet egy csinos nővel – és még mindig csak az első résznél járunk. Ahogy a történet egyre ismerősebb mederben folydogál, a ritmus alábbhagy: a védelmi pénzért megzsarolt füvesemberből ugyanúgy országos cimbora válik, mint a fekete sofőrből, az alkalmi légyottból pedig barátnő, akiről kiderül, hogy szövetségi ügynök, a békés város felett pedig szaporodni kezdenek a felhők, amikor a közelben tanyázó motoros banda és a lassan épülő maffia érdekeltségei keresztezik egymást.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.