Iggy Pop: Every Loser

Nemrég töltötte be a 75-öt Iggy Pop, a Raw Power című album pár hét múlva lesz 50, vagyis épp elegendő indoka lenne a múltba révedésre, de inkább vadonatúj lemezzel ünnepli a jubileumokat.

A három évvel ezelőtti Free-hez képest most visszatér a punkhoz meg a rockhoz, és a Free-n hallható obskúrus közreműködők után most komplett sztárparádét zúdít ránk. Itt van Duff McKagan, Chad Smith, Josh Klinghoffer, Stone Gossard, Travis Barker, Eric Avery, Chris Chaney, a néhai Taylor Hawkins, valamint Andrew Watt, aki nemcsak producerként, hanem gitárosként is remekel. Jobbnál jobb számok váltják egymást: a Frenzy kellően dühös, a talán Johnny Deppről szóló Strong Out Johnny az egyik legjobb Iggy-szólódalt, az 1989-es keltezésű Livin’ on the Edge of the Nightot idézi, a New Atlantis szerelmes levél otthonának, Miaminek. A Modern Day Ripoffból nemcsak a Stooges-t, hanem az abból sokat merítő Pixies-t is kihallani, a Morning Show meg akár egy hetvenes évek közepi Stones-ballada is lehetne. A Neo Punk fülbemászóan zúzós, az All the Way Downban a Stooges a heartland rockkal vegyül, a Comments egy hamisítatlan rock-diszkó sláger. De kapunk dörmögős spoken word betéteket, a záró The Regencyben pedig – a Be My Baby-szerű intro és outro között – az album egyik, ha nem legjobb punk-rock himnuszát hallhatjuk. A dal záró sorában Iggy kilép az ajtón, természetesen emelt fővel, hiszen az Every Loser simán odafér az életmű legjobb darabjai, vagyis az első három Stooges-lemez, a Bowie-val készült két album és a Brick by Brick mellé. Soha rosszabb évkezdést.