A magyar film is gyakran próbálkozik ilyen véggel, talán mert sok száz millióval olcsóbb, mint egy autósüldözés, annyi biztos, hogy ezt is, azt is nehéz jól csinálni. Nem elég, ha Elek Ferenc lazán vastagbéltükrözést végez, ha Gáspár Tibor rezignáltan néz, és az sem, ha Hegedűs D. Gézát, mint a Magyar Narancs kritikusát egy zacskó kutyaszarral dobálják meg a durcás szerelmesek. A „comic relief” robotosai ők, két lábon járó kabarétréfák, gondoljunk csak Hugh Grant mellett Rhys Ifans megnyúlt alakjára. Egy Ifans-klónunk nekünk is van (Dér Zsolt), jó koppintás, most már csak néhány apróságon múlik minden: két jól megírt főszerep, néhány szerelmi akadály, egybeforrás, függöny. Nem ördöngösség ez, csak szakma, az eredetiség nem árt, de nem elvárás. Fekete Ernő az irodalmi ambíciókkal megvert morcos reklámos, akinek nem fogy a könyve, míg Béres Márta egy olyan bestseller szerzője, amelynek legfőbb állítása, hogy így vagy tökéletes. A nem fogyó és a nagyon fogyó szerző ígéretes szerelmi alapállás, kap is mindkettőjük két-három tulajdonságot, és ez több, mint amennyit Bruce Willis bármikor is kapott az elmúlt húsz évben. A két színész profin teszi a dolgát, két szardobálás között tisztességgel elmenetelnek a keserédes végig. Lehet, hogy a végeredmény kicsit savanyúbb is, öregesebb is, mint a nemzetközi középmezőny, de minden ízében a miénk.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
