Hópelyhek hullanak az égből, s ha komolyabbra fordul az idő, elítéltek is. Sokan, narancssárga börtönruhában, az megy a hó fehérségéhez meg az ugyancsak sűrűn előforduló örökzöldekhez.
Fegyencjárat érkezik az égből, különösen veszélyes bűnözőket szállít, s van rajta az egyenlők közt egy első, aki még súlyosabb, őt ugyanis odabilincselték mindenhez, de ez sem zavarja, s a többiek sem adnak kicsire: légi katasztrófához képest szerfelett megnyugtató a túlélési arány. S menekült, ki merre lát: hó előttem, hó mögöttem! Minden fogoly tapasztalt szökevény, s Alaszka földrajzából is nehéz lett volna eladni őket. Így indul a vadászat, s ha a zárlatból messzemenő következtetéseket vonunk le, tart az majd tovább is, pedig végre már összefogdosnak darabra majdnem mindenkit. Fegyenceket, egereket és macskákat: mert van csavar is a hóban, az egyik egér sokáig macskának tűnik.
Közben a helyi erők helyi szokásoknak hódolnak, köszönnek az utcán és prémes a kabátjuk. Csapdákat állítanak a vadaknak, és néha lóra kapnak. Vagy motoros szánra. Meg néznek – a messzeségbe. Ahol ennyire direkt nyomják egzotikusba’, ott valami mindig elsikkad; amikor keresik a legjobb beállítást, ahol legszikrázóbban ragyog a hó, csussz, a forgatókönyv kisiklik az átfagyott alkotói kézből. Így van ez most is, de szép a táj. S ennek a tízrészes szériának a végén is eljátsszák a Luckenbach, Texast. Egyrészt azért, hogy a hős énekelhessen, táncolhasson, másrészt azért, hogy Waylon Jennings forogjon a sírjában.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
