Visszhang: koncert

José González

Visszhang

A svéd-argentin gitáros-énekes nem érzi úgy, hogy sietnie, megújulnia vagy változtatnia kell.

Most is ugyanazt csinálja, mint első, Veneer című nagylemezén, amelyen egyetlen, igazi nagybetűs slágere, a Heartbeats szerepelt. Énekel és gitározik, változatlanul a fingerpick­ing játékstílus híve, ami Chet Atkins, Bob Dylan vagy Paul Simon számára még alapvetés volt, de a későbbi generációk inkább meghagyták a bogaras folkzenészeknek. Az argentin származású, Svédországban született művész három nyelven, spanyolul, angolul és svédül énekel. Szülei az 1976-os puccs után, a „piszkos háború” kezdetén menekültek Brazílián át Göteborgba. Az 1978-ban született Gonzálezt egy jó darabig csak a zene emlékeztette a gyökereire: például Silvio Rodríguezt hallgatott, aki hasonló könnyedséggel ötvözi a romantikát, az erotikát és a baloldali idealizmust. José González néha becsempész egy-egy feltűnően egyedi covert is a repertoárba, de azoktól sosem, akikkel a művészete feltűnő rokonságot mutat. Talán csak egy Nick Drake-dallal tett kivételt. Ami jó, azt nem variálja: a szövegei melankolikusak és filozofikusak, az énekhang panaszos vagy merengő. Azt csinálja, amit a középkor utazó trubadúrjai, a kora újkor históriásai és a 20. század balladistái, legfeljebb a füstgép és némi fényjáték emlékeztet arra, hogy abban az évtizedben vagyunk, amikor egy szólóművész százezres stadionokat képes megtölteni.

González könnyedén válogat az elmúlt jó két évtized dalaiból. Rögtön két régi számmal indít, az egyik, a Lovestain szövege tényleg olyan, mintha egy középkori szerelmes epigramma lenne. Aztán fel-felbukkan egy fülbemászó melódia az In Our Nature (2007) és a Vestiges & Claws (2015) című lemezekről is – a megjelenési dátumok jelzik, mennyire ráérősen „ontja” a dalokat a muzsikus –, s végre rátér az eddigi életmű legkifinomultabb, Local Valley (2021) című albumára. José González nem akarja játszani az egyszálgitáros puristát, használ loopot, dobgépet és háttértracket, a New Age-es, hippis Visions például madárcsicsergős szintetizá­tor­­ágyon csendül fel.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Csak a nácikat ne!

Egy Magyarországon alig létező mozgalommal harcol újabban Orbán Viktor, miközben a rasszista erőszak nem éri el az ingerküszöbét. A nemzeti terrorlista csak első ránézésre vicces: igen könnyű rákerülni.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.