Visszhang: koncert

José González

Visszhang

A svéd-argentin gitáros-énekes nem érzi úgy, hogy sietnie, megújulnia vagy változtatnia kell.

Most is ugyanazt csinálja, mint első, Veneer című nagylemezén, amelyen egyetlen, igazi nagybetűs slágere, a Heartbeats szerepelt. Énekel és gitározik, változatlanul a fingerpick­ing játékstílus híve, ami Chet Atkins, Bob Dylan vagy Paul Simon számára még alapvetés volt, de a későbbi generációk inkább meghagyták a bogaras folkzenészeknek. Az argentin származású, Svédországban született művész három nyelven, spanyolul, angolul és svédül énekel. Szülei az 1976-os puccs után, a „piszkos háború” kezdetén menekültek Brazílián át Göteborgba. Az 1978-ban született Gonzálezt egy jó darabig csak a zene emlékeztette a gyökereire: például Silvio Rodríguezt hallgatott, aki hasonló könnyedséggel ötvözi a romantikát, az erotikát és a baloldali idealizmust. José González néha becsempész egy-egy feltűnően egyedi covert is a repertoárba, de azoktól sosem, akikkel a művészete feltűnő rokonságot mutat. Talán csak egy Nick Drake-dallal tett kivételt. Ami jó, azt nem variálja: a szövegei melankolikusak és filozofikusak, az énekhang panaszos vagy merengő. Azt csinálja, amit a középkor utazó trubadúrjai, a kora újkor históriásai és a 20. század balladistái, legfeljebb a füstgép és némi fényjáték emlékeztet arra, hogy abban az évtizedben vagyunk, amikor egy szólóművész százezres stadionokat képes megtölteni.

González könnyedén válogat az elmúlt jó két évtized dalaiból. Rögtön két régi számmal indít, az egyik, a Lovestain szövege tényleg olyan, mintha egy középkori szerelmes epigramma lenne. Aztán fel-felbukkan egy fülbemászó melódia az In Our Nature (2007) és a Vestiges & Claws (2015) című lemezekről is – a megjelenési dátumok jelzik, mennyire ráérősen „ontja” a dalokat a muzsikus –, s végre rátér az eddigi életmű legkifinomultabb, Local Valley (2021) című albumára. José González nem akarja játszani az egyszálgitáros puristát, használ loopot, dobgépet és háttértracket, a New Age-es, hippis Visions például madárcsicsergős szintetizá­tor­­ágyon csendül fel.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.