Visszhang: film

Együtt

  • SzSz
  • 2025. október 1.

Visszhang

Arisztophanész szerint...

...egykor háromnemű, gömb alakú lények voltunk, akiket kettéhasítottak – így jött létre a másik felét kereső ember legendája (és akkor a hazánkban betiltott férfi-férfi, nő-nő párost, amely már itt is jelen van, hagyjuk). De a bibliai Évát is Ádám oldalbordájából teremtették, és ki ne ismerne olyan párt a környezetében, akik gyakorlatilag fizikai függőségben élnek, s elképzelhetetlenek egymás nélkül. Ilyesmi kapcsolatban áll Tim és Millie is (Dave Franco és Alison Brie valóban egy házaspár, akik immár másodjára játszanak együtt A titkok háza után), életük azonban útelágazáshoz érkezett: a nő munkája miatt vidékre költöznek, az új élet pedig új barátokat és új szokásokat is követel. Egyik nap túrázás közben egy titkos barlangot találnak, miután pedig isznak annak rejtélyes forrásából, egyre több fura dolog történik velük: mintha képtelenek lennének eltávolodni egymástól.

Michael Shanks játékfilmes bemutatkozása kezdetben csak a szokásos „álom, rémálom, a múlt árnyai” tengelyen ijesztget bennünket, majd szép fokozatosan vált át pszichológiaiból testhorrorba. Mindkét térfélen tud hatásos és kreatív, ugyanakkor felszínes és önismétlő is lenni. Figurái érzelmileg megalapozottak, történetének van értelme és szimbolikája is, még ha nem is túl mély vagy több­értelmű. Sokszor mégis úgy érezni, mintha egy kisfilmnyi ötletet próbálna 100 percesre nyújtani, de az anyag sok helyen annyira vékony, hogy már-már ki is szakad. Az Együtt nem kúszik úgy a bőrünk alá, mint teszik azt Ari Aster korai filmjei, és nem is olyan bűnös élvezet, mint A szer, de tisztességes, jól megcsinált munka.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.