Visszhang

Űrállomást és egy hatalmas, mindent behálózó orgonát egyszerre idéz meg Jeli Sára Luca futurisztikus díszlete.

Rég láttunk, s rég szerettünk már ennyire undok képű hőst, s még régebben annyira szerethető III. Richárdot, mint Aubrey Plaza, Emily megformálója, ebben a kellemesen indie hangulatú műben.

A fodrász segít az anyjának értelmileg sérült fiatalokra vigyázni az uszodában, és megtetszik neki az egyik fiú.

Ha egy pillanatra beleképzeljük magunkat abba a disztópikus helyzetbe, amelyben rossz világ jár az alkotói szabadságra az Egyesült Államokban, s valamiféle ízlésrendőrség elkapja Taylor Sheridant (a Yellowstone-univerzum atyját), és száműzik Ausztráliába, nos, akkor is ugyanazt a helyzetet kell megélnünk, mintha most csak szimplán bekapcsoljuk a tévét.

Október elején jelent meg 300 példányban, rövid idő alatt el is fogyott a Trabant nagylemeze.

A fordítói megjegyzésekből kiderül, hogy az eredeti kiadásnak egynemű fekete volt a borítója, mint egy lezárt szoba.

Még mindig nem unjuk a noirokat, pedig a streaming szolgáltatók láthatóan mindent megtesznek ezért.

Figyelmet parancsoló felütés: ezekre a Brahms-balladákra szokták mondani, hogy a nyitott kvintekkel és oktávokkal mitikus, „ossziáni” hangot idéznek. 

Az idei év egyik legnagyobb horror meglepetésében egy tévés talkshow-ban idézik meg az ördögöt, és a stúdióban elszabadul a pokol.

„Tájékoztatni, oktatni, szórakoztatni” – így fordítható le a Public Service Broadcasting első albumának címe.

A pénzvilág maga a háttérhatalom, s mindenki a zsebében van – alapjáraton.

Páratlan az az alkotói szorgalom, amely az ausztrál popikon működését jellemzi ebben az évtizedben.

Bámulatos mélységeket rejtenek Arnold Schönberg Pierrot Lunaire című művének rétegei.

A regény alcíme „road movie”-t ígér, a nehézkes indulás után azonban hamar kiderül: valójában nem megyünk sehová.