Az 1997-es születésű zongoraművész a nyakuknál fogva ragadja meg ezeket a darabokat, máshogy nem is lehet, hiszen nem ábrándok, fantáziák, hanem kötött formájú elbeszélő költemények, csak éppen történet nélküliek. Még a schumanni líraiságot idéző negyedik ballada, a H-dúrban áradó Andante sem arra született, hogy megnyugtasson, lappangó feszültséget hallunk benne, amit Balogh Ádám türelmesen, ívelt dinamikával és szép billentéssel épít fel.
Sokaknak újdonság lesz a Rachmaninovnál pár évvel fiatalabb orosz komponista, Nyikolaj Medtner neve, akinek zongoraközpontú életműve – tizennégy szonátája, három zongoraversenye, csokornyi kamaraműve – kisebb „újrafelfedezési” hőemelkedést okozott az elmúlt években. Noha a darabjait időnként Emil Gilelsz, Szvjatoszlav Richter vagy Borisz Berezovszkij is műsorra tűzte, Az elfelejtett melódiák című ciklus rászolgál a címére. Nem hálátlan feladat ez a nosztalgikus-szentimentális hangulatú sorozat: egyik-másik tétele Lisztet idézi, olykor pedig Rimszkij-Korszakov egzotikum iránti fogékonyságával találkozunk benne. Balogh Ádám játéka ismét kiegyensúlyozott és átgondolt (a folklórból táplálkozó Danza rustica előadásában egy cseppnyi humort is tartalmaz), s ha egy zongoristának ilyen áttetsző rend uralkodik a fejében, akkor okkal feltételezzük, hogy az ujjai sem vetemednek engedetlenségre.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
