Visszhang: színház

Szilvay Máté: Rakéták, szintik, istenek

Visszhang

Űrállomást és egy hatalmas, mindent behálózó orgonát egyszerre idéz meg Jeli Sára Luca futurisztikus díszlete.

Aztán néhány soknyelvű, számítógépes üdvözlő és tájékoztató felirat után megjelenik Johann Sebastian Bach. Akinek a keze alatt bedöglik a hangszer. Egy énekbetéttel később már az óvodás Gagarint figyeljük. A rendezés zeneileg és szcenikailag is költőien komponált. Az előadás kórusműveken, dallamfoszlányokon és fényjátékokon át váltogatja a két hős történetét, mígnem a két szál összekapcsolódik. A Szovjetuniót kisgyerekkori humorba csomagolt párbeszédekkel, az elektronikus zene 60-as éveit a jelmezekkel és a hangzásvilággal jelenítik meg. A klasszikusok és az elektronikus zene észrevétlenül folynak át egymásba.

A Soharóza Kórusból is ismert énekeseken és játszókon érződik, mennyire élvezik a dialógusokkal teli jeleneteket is: egyek a csapattal. A Gagarint alakító Martinkovics Máté elsősorban alkatával és arcával játszik, de amikor előadja a monológját arról, mit is jelent közel kerülni az isteni szférához, koncentrált és feszült csöndbe érkeznek a szavai. Az orgonáját szintetizátorrá alakító Bachot Szabó Veronika eleveníti meg, parádésan. Alanyát elváltoztatott hanggal, egy-egy pimasz mozdulattal szellemesen, de sosem olcsón parodizálja.

Honnan érkezik a zene? Hogyan jött létre a világegyetem? Voltaképp erről „szól” a darab. A hetvenperces flashtenger behúz, és minden porcikánkban átérezzük mi is az emberiséget előrehajtó kíváncsiság erejét.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után. 

Nem pontosan ugyanaz a szem

Ötvenhét turistabusz áll a parkolóban. A sofőrök dohányoznak, beszélgetnek, múlatják az időt, míg várnak az utasaikra. Akik nagyjából másfél óra alatt végeznek; előbb Auschwitz 1-et járják körbe, aztán jön Birkenau, oda át kell vinni őket, mert az cirka 3 kilométerrel távolabb van, ott aztán újabb egy-másfél órát eltöltenek majd.