Isten látja lelkét, Emily (Plaza) megpróbálja, milyen jónak lenni; mardosó anyagi gondjait, ha nem is megoldandó, de legalább görgetendő jegelné egy időre művészi ambícióit, s vállalna ő rendes állást, de valami ifjúkori botlás miatt nem megy, sorra felsül az állásinterjúkon. Vagyis az állásinterjú karikatúrákon. Még a protekció sem segít rajta. Ki ne értené meg, amikor úgy dönt, hogy gazember lesz; az ilyesmit nevezte mindenki nagy örömére Magyarország egyik elfeledett belügyminisztere megélhetési bűnözésnek.
Emily alulról kezdi a bankkártyacsalói hivatást, s ez a film – akár egy rendes felnövési történet – a felkapaszkodását kíséri egy darabig a szakág uborkafáján. Ő nem a csúcsokra tör, csak úgy középre, de gyorsan tanul. Úgy persze könnyű jól csinálni, ha valaki nem ütközik komolyan vehető ellenállásba. Akkor tényleg csak elhatározás és tehetség kérdése, viszont szakmai izgalom is viszonylag kevés akad. Ilyenformán az Emily bűnbe esik nem is igazi bűnfilm, nem egy rablómese, hanem valamiféle jellemvázlat jól beállított portrék monokróm, fátyolos lírájától lekísérve, mely abból indul és oda is lyukad ki, hogy a művésznőt jó nézni, a többiek pedig akkor lépjenek be és ki, amikor azt e költemény komótos ritmusa megkívánja. S mindenki példásan teljesít. A történet gyorsan elszáll, de Emily velünk marad. Mondd tehát azt, hogy ennyi megérte.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
