Aki szép, de nem lehet vele szót érteni, csak terelgetni, mint a társait, vigyázni rá és kitalálni, mit akarhat. A fodrász megnyírja a haját, fölvezeti a szobájába, ahol a srác megbámulja a posztereken a neves úszókat. Nem történik közöttük semmi, de ez egy csúcspont. A regény szereplői vagy melegek, vagy nemigen találnak maguknak párt. Mégsem szomorú, inkább szelíd mese ez, a tragédia (a repülőbaleset, amelyben a fodrász fodrász apja talán odaveszett, és a családi műhely egyik fodrászgyakornoka is a gépen volt) régi és távoli, de azért máig hat a következménye. Ez állítólag táplálja a regény hagyományosan regényes szálát. A fodrász kutatgatja a baleset dokumentumait, az anyja terel. Meg is lehet szeretni a történetet – aztán feltűnik egy író, és vele az eltűnt apa alakja is. Az író egyúttal elkezdi lebegtetni az embereket maga körül, legyenek nyugodtan, lazán fiktív alakok néha, élvezzék. Biztosan lehet is élvezni ezt, mint az elidőzést a tiszta műhelyben, ahol csak egyvalaki dohányozhat, és csak a nagy tükrön át szokás a vendég szemébe nézni. Bakker a hagyományokkal szembehelyezkedő köszönetnyilvánításban a könyv végén hálát ad az internetnek, és kijelenti, sosem járt a Tenerife nevű szigeten. Isten ments, hogy bármi hitele legyen a regény kölniillatú világának és szikár jellemeinek! Ő tudja.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
