Visszhang: tévésorozat

A mackó

  • SzSz
  • 2022. november 23.

Visszhang

Még el sem döntöttük, hol és mit eszünk ebédre, amikor a kajáldában már káosszal teli, őrült munka folyik.

A vécé elromlott és a víz elárasztotta az asztalokat; a hús előkészítésért felelős szakács késik; marhából túl keveset rendeltek; a pastry chef kéttortányi lemaradásban van; a személyzet pedig épp harmadszor küldi el egymást a kurva anyjába, felmondással fenyegetőzve. Legalábbis ez történik a sorozat fókuszában álló olasz szendvicsétteremben, minden áldott nap.

A mackóban ott van a tökéletes ételek mögött álló vér, veríték és könny, csakúgy, mint a tavalyi brit Forráspontban – igaz, a feszültséget itt az egysnittes felvétel helyett a káromkodás ritmusára szaggató vágás adja –, Christopher Storer show-ja mégsem egy tipikus konyhafőnök-sorozat. Michelin-csillagos étterem helyett egy koszos kis családi kajáldában járunk, amelynek vezetője öngyilkos lett, így a helyét öccse, Carmy veszi át – aki épp fehér abroszos luxushelyeken szerzett hírnevet és tapasztalatot magának. A főszerepet a Szégyentelenekből ismerős Jeremy Allen White alakítja, aki minden pillanatban úgy fest, mint akinek órák óta szüksége lenne egy cigiszünetre. A gyász mellett az addikcióival is meg kell küzdenie.

A Chicago Cubs baseballcsapat, húsos szendvicsek és bűnözés – e sorozatban minden megjelenik, amit a popkultúrában chicagóiként szokás azonosítani. De közben személyes drámákon keresztül tökéletesen mutatja be azt a dilemmát, amellyel az éttermek, városrészek, sőt az emberek többsége is bajlódik: hogyan fejlődjenek úgy, hogy közben ne felejtsék el a múltjukat.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.