Az ember mégis bevállalja az utazást, ha már akkreditált. A helyszín a Bécstől északnyugati irányban 60 kilométerre fekvő kisváros, Krems, azon belül is a Donaufestival. A közvetlen szomszédságban található focipályán épp a harmadosztályú hazai csapat játszik sima meccset a Drassburggal (3-1). A fesztivál kicsit nehezen értelmezhető összművészeti esemény kiállításokkal, vetítésekkel és koncertekkel, amelyen egyértelműen a JAMC a fő attrakció. A testvérpár 22.40-kor lép a mintegy ezer férőhelyes Stadtsaal színpadára, egy dobossal, egy basszusgitárossal és egy gitárossal kiegészülve. Az énekes Jim Reid ezúttal jóval kevesebbet kommunikál a közönséggel a hét évvel ezelőtti bécsi bulihoz képest, William Reid azóta sem lett jobb gitáros, de gerjesztésben továbbra is verhetetlen.
A nyitány a programadónak is megfelelő Jamcod, amelyet a sokkal nagyobb ovációt arató klasszikus, a Happy When It Rains követ. A zenekar ezúttal jóval rövidebb műsort játszik, mint a mostani turnén általában, ráadásul öt dalt adnak elő a nemrég megjelent és nem igazán acélos Glasgow Eyesról. Viszont remekül nyomják le a Some Candy Talkingot és a zúzós In a Hole-t, és a záró Just Like Honey-val és Reverence-szel sem lehet mellényúlni. De 65 percnyi torzítás után sajnos véget ér a buli, és a hazaút háromszor olyan hosszú, mint a koncert volt.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
