A baltimore-i kvintett időközben azért kacsintgatott erre-arra, de az igazi fordulatot a 2021-ben kiadott harmadik album, a Glow On hozta meg. Ezen az együttes kilépett a műfaji keretek közül, szintikkel, énekelhető refrénekkel, úthengerszerű riffekkel és puhább gitárhangzásokkal egy bizarr, de kétségtelenül működő elegyet hoztak létre. E hosszú évekig érlelt album bombasikere után a Turnstile sztárzenekarként állt neki a folytatásnak. Valószínűleg nem foglalkoztak hardcore fórumok végeláthatatlan kommentháborúival, hogy hardcore zenekarnak lehet-e őket még tekinteni, és az új albumon még szélesebbre nyitották a játszóteret. Hosszú percekig tartó kütyüs betétek, szándékosan otromba gitárhangzások, és még több dallamos ének borzolja az ortodox rajongók idegeit. Az új lemez, a Never Enough azonban nem ezek miatt lett kissé csalódás. Talán az alapító Brady Ebert kiválása, talán a sterilre vasalt hangzás, vagy éppen a fokozott elvárások miatt, de ez az album néhány egészen remek pillanat mellett (I Care, Never Enough, Birds) sem tud annyira lehengerlő lenni, mint amilyen a Glow On volt. Néhol a kiszámíthatatlansága ellenére is unalomba fullad, de legalább továbbra sem egy helyben topog a Turnstile. És ahogyan őket ismerjük, ez a jövőben sem lesz így, fognak még ők ennél sokkal jobbat is csinálni.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
