Visszhang: lemez

Víkingur Ólafsson: Re­flections

  • - csk -
  • 2021. május 26.

Visszhang

A The New York Times kritikusa által „Izland Glenn Gouldjának” nevezett harminchét éves, Reykjavíkban született zongoraművész az utóbbi esztendők egyik nagy felfedezettje.

Játéka valóban figyelemre méltó: virtuóz, intellektuális, tiszta, szuggesztív, mély. Előző albuma, amelyen Debussy és Rameau műveit társítja, leleményesen mutat rá a két, egymástól időben távol élt francia mester rokon vonásaira.

E munka „mellékterméke” az az új lemez, amelyen a Debussy-darabok között, „kontrasztanyagként” olyan művek szólalnak meg, amelyeket Ólafsson muzsikus barátai hoztak létre: Hania Rani, Helgi Jonsson, Christian Badzura, Pétur Jónsson, Bergur Þórisson, Rob Lowe, Michael A. Muller.

A rövid darabok között akad, amely zongorát és elektronikát használ, s amelyben énekhangot és szintetizátort, olykor gitárt, szintetizátort, zongorát, ütőhangszereket, máskor kizárólag elektronikus hatásokat hallunk. Ami a stílusokat illeti, előfordul az antológiában kortárs klasszikus zene, jazzes hatásokat mutató kompozíció, de olyan is, amely a pop-rock hangzásaival felel a Debussy-impulzusokra. Ólafsson a rövid kísérőszövegben elárulja, hogy e zenei kommentárok kinyitották a fülét, lenyűgöző új ösvényeket mutattak, amiért végtelenül hálás.

A darabok azonban kínosan gyengék: esetleges, tartalmatlan, érdektelen rögtönzések. A lemezt elejétől végéig a lehető legrosszabb atmoszféra lengi be: az olcsó művészkedésé. Ólafsson korábbi felvételeit ismerve csak sajnálatos botlásnak tekinthetjük, hogy ez a kiábrándító album létrejött.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.