Markó Béla: Autóbusz Kufsteinba. Újabb versek
A címadó versben egy profán motívum indítja el az asszociációs láncot.
A címadó versben egy profán motívum indítja el az asszociációs láncot.
A pop-punk alapító atyáinak számító Descendents tagjai utoljára az 1997-es Sziget alkalmából jártak Magyarországon.
Az 1995-ben született brácsaművész feltűnése kisebb szenzációt okozott, amikor első lemezei megjelentek hat-nyolc évvel ezelőtt.
Kevesen hallották Q Lazzarus nevét, de a Goodbye Horses című számát sokan ismerhetik A bárányok hallgatnak című klasszikus thrillerből.
Finnország szép ország, csak kicsit sok benne a hó, igaz, ettől még szebb, és jobban is mutat a képernyőn – helyben persze elég hideg lehet, a filmen is látszik olykor a lehelet.
A két brit művész, akik a magánéletben is egy párt alkotnak, most két asszisztens és az innovatív színháztechnika segítségével mutatta meg, min mennek keresztül, amióta Ivor úgy döntött, hogy testében is férfi lesz.
Brian Jordan Alvarez szériája, mintha a kormánypropaganda rémálmából ugrott volna elő.
A portlandi Taxpayers az amerikai folk-punk szcéna tagjaként indult, de hamar kinőtte ezt a leegyszerűsítő skatulyát.
A Kérdések és válaszok sorozat új kötete történeti és szociológiai dimenzióból is vizsgálja tárgyát, az élsportot, nem feledkezve meg a téma bűnügyi vonatkozásairól sem.
Liszt Ferenc zenéje mindig különleges helyet foglalt el Ránki Fülöp előadói repertoárjában, de a harmincéves művészt nem a lengőtrapéz-zongorázás érdekli a zenetörténet eme virtuóz korszakából.
Nincs új a nap alatt: a robotok, hónuk alá csapva minden elektronikus háztartási készüléket és ketyerét, fellázadnak az emberiség ellen.
A szabadidejét maszkos igazságosztással töltő ügyvéd, Matt Murdock (Charlie Cox) más kulturális miliőbe tért vissza, mint első netflixes megjelenése idején.