Ám ebből a karcsú, de annál tartalmasabb könyvből az derül ki, hogy számos remek történész kutakodása nyomán mára máshogy látunk mindent – még ahhoz képest is, ami a hetvenes évek történelmi irodalmából (mondjuk Szűcs Jenő, Barta Gábor vagy Heckenast Gusztáv munkáiból) leszűrhető. A megmozdult tömeg társadalmi sokszínűsége miatt aligha lehet parasztfelkelésnek nevezni a keresztesek véres véget érő, inkább csak regionális hatású ámokfutását, de a vélt motivációik is sorra cáfolódnak meg. Nem is szólva a következményekről, élén a jobbágyok szinte soha meg nem valósuló röghöz kötéséről.
A történész szerző izgalmas és szórakoztató elemzése azonban nem csupán Dózsa személyéhez és a felkeléshez kapcsolódó, sokszor a történetírók által is táplált legendákat igyekszik szétfoszlatni, de végigkísér a 20. században kulmináló kultuszépítés lépcsőfokain is, amelynek sajátos mellékszálaként Dózsáról nevezték el a szocializmus korának belügyi sportegyesületeit is. Az iskolákban sokszor még ma is az 1972-ben felállt Dózsa Emlékbizottság (alkalmasint az elnök, Kállai Gyula jegyzette) beszámolójának szellemében tanítanak Dózsáról és kérészéletű fegyveres mozgalmáról, habár e hivatalosnak szánt narratíva szinte minden részletét gondosan cáfolta már a történettudomány.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
