7 kérdés – Lukács László

  • Kovács Bálint
  • 2012. április 3.

Zene

Nagy az élet a Tankcsapda háza táján: elkészült az új klip Sidivel, az új gitárossal, aki napokon belül egy turnén is bemutatkozik a rajongók előtt. Az együttes alapító tagja és frontembere arról beszélt nekünk, hogy bár imád a saját bőrében lenni, azért szívesen lenne űrhajós is, egyik kezében egy Harry Potter-kötettel, a másikban egy Unicummal.

1. Kitől kérnél autogramot?

Farkas Bertalantól, az első és eddig egyetlen magyar űrhajóstól. Nagyra tartom, amit csinált, és ha lenne lehetőségem, egyszer én is a nyomába lépnék.

2. Mi a luxuskiadásod?

Ha ez luxusnak mondható, akkor az, hogy évente egy vagy két alkalommal városi félmaratonversenyekre járok Európa kisebb-nagyobb városaiba, Prágába, Berlinbe, Kassára és a többi: a nevezési díj, az utazás, a szállás is költséges. Egyébként abszolút nincsenek luxusigényeim, így nem is költök ilyesmire.

3. Harry Potter vagy Háború és béke?

A Harry Potter számomra izgalmasabb. Az biztos, hogy a megfogalmazását tekintve az a pörgősebb.


Fotó: MTI

4. Melyik kitalált figuránál érezted leginkább, hogy mintha rólad mintázták volna?

Soha, már gyerekfejjel sem voltak olyan hőseim, akiknek a bőrébe bújtam volna, vagy amelyik karakterről azt éreztem volna, hogy rólam „szól”.

5. Mit tennél, ha nő lehetnél egy napra?

Azt hiszem, mindenképp kipróbálnám, hogy nőként milyen megélni a szexet. Egyetlen nap alatt amúgy sem hiszem, hogy túl sok időm lenne másra…

6. Mit töltöttél le utoljára?

Néhány Unicumot töltöttem le utoljára a torkomon. Amúgy nem nagyon vagyok egy nagy, netről letöltős fajta.

7. Melyik lemezt hallgatva érezted legutóbb, hogy ez a legjobb dolog a világon?

Nagyon sok kedvenc zeném és lemezem van, de a legjobb dolog a világon nem feltétlenül hallgatni, sokkal inkább játszani a zenét. Egyébként meg a legjobb dolog a világon az, hogy az lehetek, aki vagyok…

A Tankcsapda április 19-én nyitja meg az új Zöld Pardont: ajánlónk és a friss klip itt található.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.