Sziget 2012

7 kérdés – Vörös András

  • Kovács Bálint
  • 2012. augusztus 7.

Zene

A Sziget keddi metálnapjának egyetlen magyar együttese a Superbutt. Az együttes frontembere Micimackón, a Kockásfülű nyúl gonosz kisfiúján és a saját lemez befejezésének örömén kívül arról beszélt nekünk, hogy lennének ötletei, mit kéne betiltani.

1. Kitől kérnél autogramot?

Nem tudom. A Coen testvérektől? Richard Dawkinstól? Steve Buscemitől? Bächer Ivántól? Szergej Makarovtól? Vagy Angus Youngtól, mondjuk egy közös turné emlékére? Annyi mindenkit lehetne sorolni, inkább bele se kezdjünk.

2. Mi a luxuskiadásod?

Hát, van ez a Superbutt nevű dolog, leginkább. Mások síelnek, vitorláznak, búvárkodnak meg ilyesmi, mi zenélünk. Költséges hobbi, az igaz, de szép.

3. Harry Potter vagy Háború és béke?

Egyik sem, de ha úgy tennénk fel a kérdést, hogy Micimackó vagy Moszkva–Petuski, akkor mind a kettő.


Fotó: Sióréti Gábor

4. Melyik kitalált figuránál érezted leginkább, hogy mintha rólad mintázták volna?

A Kockásfülű nyúlban volt az a kisfiú, aki mindig összetaposta a homokvárat vagy valahogy belerondított a játékba, és megríkatta a főszereplő gyerekeket. Amikor kicsi voltam, mindig vele akartam azonosulni – lehet, hogy végül sikerült is.

5. Mit tennél, ha nő lehetnél egy napra?

Körbemennék az összes bevásárlóközpontban, és a parkolókban mindenhol büszkén és legálisan beállnék a nőknek fenntartott nagyobb helyekre.

6. Mit töltöttél le utoljára?

A Shameless Szégyentelenek második évadát és a Boss elsőjét. Sorozatokról van szó, komoly fogyasztó vagyok, és miután a magyar tévékben mindent leszinkronizálnak, úgy meg nézhetetlen (ha egyszer kulturális miniszter leszek, a szinkront azonnal betiltom – még szerencse, hogy nem leszek), marad a letöltés, ha az ember nem akar egy évet várni, amíg kijön a DVD. Zenét nem nagyon szedek torrentről, inkább néha körberohanok az irodában egy pendrive-val, hogy kinek milyen újdonsága van a számomra. Legutóbb az új Prong-albumot szereztem be így, és nagyon boldog is vagyok vele.

7. Melyik lemezt hallgatva érezted legutóbb, hogy ez a legjobb dolog a világon?

A sajátunkat (kritikánk róla itt olvasható – a szerk.). Nem azért persze, mert annyira elalélnék a művészetünk nagyságától, de amikor kijössz a stúdióból, és párszor még meghallgatod az elkészült dolgot, az a világ legjobb érzése. Ugyanúgy, mint amikor a blogger leüti az utolsó pontot az aktuális bejegyzése végén, vagy a barkácsoló beteszi az utolsó szálat a gyufából épített Halászbástya-makettbe. Az alkotás öröme, így hívják, ugye?

Vörös Andrással készült legutóbbi nagyinterjúnk itt olvasható.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.