A feneketlen kút

Bartók Béla hagyatékának precíz feldolgozásával nemcsak a géniusznak, de a saját önbecsülésének is tartozik a nemzet. Mi mindenre terjed ki ez a bonyolult filológiai munka, kik végzik és hogyan, és mit láthat ebből a közönség?

A Bartók Archívum – amelynek bejárásakor lapunk kalauza Vikárius László osztályvezető volt – ma az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Bölcsészettudományi Kutatóközponthoz tartozó Zenetudományi Intézet része. Eredetileg az első zenetudományi kutatóintézetként alakult meg 1961-ben a Magyar Tudományos Akadémián belül, de fő célja már akkor is a Bartók-hagyaték feldolgozása volt. Bartók-hagyatékból pedig kettő volt, egy amerikai és egy magyar – ezt maga Bartók intézte így, egyik fiára, ifjabb Bartók Bélára a magyarországi részt bízta, a többit egy New York-i hagyatéki vagyonkezelőre. Ez a „hidegháborús” probléma azóta megoldódott: Bartók Péter, a zeneszerző második fia az amerikai hagyatékból gyakorlatilag minden lényeges dokumentumot áthozott és letétbe helyezett a 20–21. századi zene kutatásának helyet adó világhírű bázeli alapítványnál, a Paul Sacher Stiftungnál, másolatban pedig megküldte ezeket a budapesti archívumnak. Minthogy pedig a magyarországi hagyaték anyaga ma a tulajdonos, ifjabb Bartók Béla keresztfia és jogutódja, Vásárhelyi Gábor jóvoltából szintén másolatokban kutatható, ma lényegében a teljes hagyaték, ha másképp nem, digitálisan, korlátlanul hozzáférhető.

Az összkiadás felé

A hagyatékban zenei kéziratok, levelek, írások, kottatár, fényképek, sőt hétköznapi használati tárgyak is találhatók. Pásztory Ditta, Bartók második felesége Amerikából hazaköltözvén is sok mindent magával hozott. Sok magánszemély (például Kodály Zoltán) is őrzött és adományozott dokumentumokat a gyűjteménynek. Az archívum első vezetője (Szabolcsi Bence intézetigazgató alatt) a belga Denijs Dille volt, aki még ismerte a zeneszerzőt és egy Bartók által jóváhagyott műjegyzéket, valamint az írásaiból készített jegyzéket is ki­adott korai Bartók-életrajzában. Az archívum vezetőjeként főként a fiatalkori művek föltárásával és közreadásával foglalkozott. Őt követte Somfai László, aki jelentősen kitágította az intézmény tevékenységét, elsősorban azzal, hogy fő céljává a Bartók-művek kritikai összkiadását tette. A 88 éves professor emeritus – aki egyébként az idén is elindult szokásos sátorozós nyaralására – ma is ezen dolgozik, és fájlalja, hogy a fűtés megdrágulása miatt tavaszig zárva tartó várbeli intézménybe most nem járhat be nap mint nap. (Vele készült korábbi interjúnkat lásd: A lúdtoll fontossága, Magyar Narancs, 2014. december 11.)