Interjú

„A vajúdó időt tapasztaljuk”

Mácsai János zenetörténész, Mácsai Pál színész

Kultúra

Egyikük ismert színész, rendező, színházigazgató; másikuk zenetörténész, hangszer-restaurátor. Irigység és rivalizálás nélkül néznek egymásra. Mácsai Pállal és Mácsai Jánossal apjukról, a megrángatott korról és a gyerekeknek átadott élettanulságokról beszélgettünk.

Magyar Narancs: Édesapjuk, Mácsai István festőművész száz éve született, ebből az alkalomból a Kiscelli Múzeumban Elmozdul a fal címmel kiállítás nyílik a műveiből. Száz év: ez már történelmi lépték.

Mácsai János: Ő maga nem távoli, jelen van, a képekben is, a gondolkodásomban is, van egyfajta párbeszéd köztünk. Az elmúlt évtizedben folyamatosan foglalkoztam a hagyatékával, ez is benne tartja őt a mindennapjaimban. A 100-as szám arra emlékeztet inkább, hogy megy az idő – bár lehetnénk éppen öregebbek is egy tízessel, mert elég késői gyerekek vagyunk.

Mácsai Pál: Arra mindenesetre elég a száz év, hogy lássuk, mi változik. Minden, ami nem fontos. De hogy mit jelent egy életív, abban mi éri meg és miért, mi a megkerülhetetlen, vannak e saját utak – ez az ő életében is, a miénkben is felmerül, és a válasz is nem­egyszer azonos.

Mácsai János: A világképe, a szemlélete ott van a képekben. Ez már az utókort érinti, és minket személyesen is, ahogy ez az életmű mozgásban van, hatni képes.

Mácsai Pál: Igen, ez kicsit velünk is történik. Apánk egyébként írt is, évtizedeken át. Naplót, ahol ugyanaz a szenvedélyesen szemlélődő és analitikus személyiség rögzíti a mindennapokat, aki a képeket festette. Irónia és életismeret rendezi ezt a hosszú szöveget, felmerült a kiadása is. Amit apám naplóiban olvasni, ma is írhatták volna, az sem a múlt miatt érdekes.

MN: Miről írt?

Mácsai Pál: Mindenről, családról, a szakmájáról, politikáról. Az utóbbiban aztán betűhíven ugyanazok a toposzok, mint ma. Szovjet–amerikai viszonyról, például. Csak a neveket kell kicserélni.

MN: Évtizedek elteltével jobban értik az apjukat?

Mácsai Pál: Van, hogy kevésbé. Végtelen tisztességes volt velünk, sokat tett a családért, de túl sok mindenről mondott le értünk a szakmai életében. Visszanézve ezt sokallom. Hiába, hogy ez igazságtalan, mert az én németórámért, új cipőmért, biciklimért, vacsorámért és gitáromért történt, egyenletesebb lenne az életműve, ha nem dolgozott volna annyit a megélhetésért is. Ha megengedte volna magának, hogy csak azt fesse, ami tényleg érdekli.

Mácsai János: Az elmúlt bő másfél évtizedben, ami a halála óta eltelt, rengeteget foglalkoztam a hagyatékával, ami nemcsak festményekből áll – azok nagy része nincs a család birtokában, eladta, elajándékozta őket –, hanem fotókból, filmfelvételekből, és ahogy Pali mondja, közel négy­ezer oldalnyi naplóbejegyzésből is. Helyenként kifejezetten mély érzelmekkel telített, sokszor letehetetlen olvasmány, most digitalizáljuk.

Mácsai Pál: E kiállítás éppen azt kívánja bemutatni, hogy ha nem is a festészettel egyenrangú, de mellé léptethető életműve van a fényképezés és a filmezés terén is.

Mácsai János: Engem az izgatott, hogyan lehet ránézni minderre a mából, mi az, amit nem vettünk észre eddig, mi az, aminek torz tükre volt a saját kora. Apám dokumentációs szenvedélye nyomán elgondolkodtam, lehet-e úgy élni, hogy az ember állandóan a „majd”-ra gondol, ami soha nem következik el, illetve biztosan nem úgy, ahogy remélte. Persze ez alkat dolga, de én magam ezekben az ő életében elmerülő éveimben azzal szembesültem, hogy az életemből eltelt idő többszöröse annak, ami még hátra van: és értelmesen telt-e? És mit csináljak azzal, ami még visszavan?

 
Fotó: Sióréti Gábor

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Szálldogálni finoman

Úgy hírlik, a magyar könyvpiacon újabban az a mű életképes, amelyik előhúz egy másik nyuszit egy másik kalapból. A szórakoztatás birodalmában trónfosztott lett a könyv, az audiovizuális tartalom átvette a világuralmat. Ma tehát a szerző a márka, műve pedig a reklámajándék: bögre, póló, matrica a kisbuszon. 

Ja, ezt láttam már moziban

Dargay Attila ikonikus alkotója volt a világszínvonalú magyar animációs filmnek. A Vukot az is ismeri, aki nem olvasta Fekete István regényét, de tévésorozatain (Pom Pom meséi, A nagy ho-ho-horgász stb.) generációk nőttek fel, halála után díjat neveztek el róla. Dédelgetett terve volt Vörösmarty klasszikusának megfilmesítése. 

Desperados Waiting for the Train

  • - turcsányi -

Az a film, amelyikben nem szerepel vonat, nos, bakfitty. S még az a film is csak határeset lehet, amelyikben szerepel vonat, de nem rabolják, térítik vagy tüntetik el. Vannak a pótfilmek, amelyekben a vonatot buszra, tengerjáróra, repülőgépre, autóra/motorra, egészen fapados esetben pedig kerékpárra cserélik (mindegyikre tudnánk több példát is hozni). 

Lentiből a világot

Nézőként már hozzászoktunk az előadások előtt kivetített reklámokhoz, így a helyünket keresve nem is biztos, hogy azonnal feltűnik: itt a reklám már maga az előadás. Kicsit ismerős az a magabiztosan mosolygó kiskosztümös nő ott a képen, dr. Benczés Ágnes Judit PhD, MBA, coach, csak olyan művien tökéletesre retusálták, kétszer is meg kell nézni, hogy az ember felismerje benne Ónodi Esztert.

Crescendo úr

A Semiramis-nyitánnyal kezdődött koncert, és a babiloni királynőről szóló opera szimfonikus bombákkal megtűzdelt bevezetője rögtön megalapozta az este hangulatát. Szépen adta egymásnak a dallamokat a klarinét, a fuvola, a pikoló, a jellegzetes kürttéma is könnyed fesztelenségét domborította Rossini zenéjének, akit a maga korában Signore Crescendónak gúnyoltak nagy ívű zenekari hegymászásai okán. A Danubia Zenekarra a zárlatban is ilyen crescendo várt.

A miniszter titkos vágya

Jövőre lesz tíz éve, hogy Lázár János a kormányinfón közölte, megépül a balatoni körvasút abból az 1100 milliárd forintból, amit a kormány vasútfejlesztésekre szán. A projektnek 2023-ban kellett volna befejeződnie, és egy ideig a gyanús jelek mellett is úgy tűnt, hogy minden a tervek szerint alakul: 2021. június 18-án átadták az észak-balatoni vasútvonal Szabadbattyán és Balatonfüred közötti 55 kilométeres, villamosított szakaszát.

Ahol mindenki nyer

Orbán Viktor magyar miniszterelnök hétfőn baráti látogatáson tartózkodott a szomszédos Szlovákiában, ahol tárgyalásokat folytatott Robert Fico miniszterelnökkel és Peter Pellegrini államfővel. Hogy miről tárgyaltak, arról sok okosságot nem lehetett megtudni, az államfő hivatala nem adott ki közleményt, posztoltak egy kényszeredett fotót és lapoztak; a miniszterelnök, Orbán „régi barátja” ennél egy fokkal udvariasabbnak bizonyult, amikor valamiféle memorandumot írt alá vendégével; annak nagyjából annyi volt a veleje, hogy Fico és Orbán matadorok, és reményeik szerint még sokáig azok is maradnak (Robert Fico szíves közlése).

„Inkább magamat választom”

A Budaörsi Latinovits Színház fiatal színésze a versenysport helyett végül a színház mellett döntött, és ebben nagy szerepe volt Takács Vera televíziós szerkesztőnek, rendezőnek is. Bár jelentős színházi és ismert filmes szerepek is kötődnek hozzá, azért felmerülnek számára a színház mellett más opciók is.

Az irgalom atyja

Megosztott egyházat és félig megkezdett reformokat hagyott maga után, de olyan mintát kínált a jövő egyházfőinek, amely nemcsak a katolikusoknak, hanem a világiaknak is rokonszenves lehet. Ügyesebb politikus és élesebb nyelvű gondolkodó volt, mint sejtenénk.