koncert

A Gorillaz a Várkert Bazárban

Zene

Nem gyakori, hogy egy neves külföldi zenekar ugyanabban az évben kétszer is eljusson Magyarországra, de a Gorillazzal így alakult az idén. Novemberben jönnek az Arénába, múlt pénteken viszont egy amolyan „album showcase” buli erejéig látogattak Budapestre a Telekomnak köszönhetően, a helyszín pedig a félig virtuális zenekar steril világához remekül passzoló Várkert Bazár volt. A közel tucatnyi zenésszel megtámogatott Damon Albarn folyamatosan küzdött a nézők felspannolásáért, hol vizet locsolva rájuk, hol egyéb taktikákat bevetve, de sajnos kiütközött a Gorillaz legnagyobb hiányossága, ami lemezen éppen a legnagyobb erőssége: a vendégek jelenléte. Mivel olyan együttesről van szó, amelynek a munkásságát a fícsöringek határozzák meg, kicsit furán hatott, hogy e „vendégeket” csak a kivetítőn keresztül kaptuk meg; a színpadi zenészek tulajdonképpen az ő éneküket kísérték. Albarn közben mindenféle billentyűs hangszert bűvölt, köztük a melodikát, illetve olyan, nyakba akasztható szintit, amelyről jobb esetben Jean-Michel Jarre, rosszabban a Modern Talking ugrik be. Új lemezükről, a Humanzról nemrég azt írtuk (Amerikai angol, Magyar Narancs, 2017. május 27.), hogy gyengébb lett az előzőekhez képest, és mivel itt lemezbemutató koncertről volt szó, úgy tűnt, ez a mostani koncertre is rányomja a bélyegét. De aztán a fináléban megjelent a Savages énekesnője, Jehnny Beth, hogy parádésan elénekelje a We Got the Powert, és innentől minden megváltozott, vagyis a ráadásban nem tudtak hibázni. A múlt héten megjelentetett és a Humanzre fel sem került Sleeping Powder mellett végre előkerültek a régi dalok is. Megkaptuk a Rhinestone Eyest, a Kids with Gunst, a Bruce Willis-es klipvetítéssel megküldött Stylót, a végén pedig a Clint Eastwoodot, amelyben a rapbetétet egy Philip nevű rajongó adta elő, meglepően jól. Úgy tűnik, mégiscsak érdemes kivárni a novemberi Aréna-koncertet. Reméljük, még több régi dalt vesznek elő.

Várkert Bazár, június 16.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.