Budapesti Wagner-napok

A hetedik

  • narancs.hu
  • 2012. május 31.

Zene

„A Tannhäuserrel még adósa vagyok a világnak” – mondta állítólag élete utolsó napjaiban Richard Wagner, ám ha mondta is, mi ne higgyünk neki: sokféle adóssága volt ugyan a kiállhatatlanul zseniális mesternek, de a Tannhäuser nem tartozott ezek közé. Nem marad adós immár e nagy romantikus operával többé a Budapesti Wagner-napok sem, hiszen Fischer Ádám és a Művészetek Palotája csodás vállalkozásának hetedik sorozatát az égi és földi szerelem között ingadozó dalnok története indítja és zárja majd (Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, június 3. és 19., négy óra).

„Ön zseniális ember, de olyan különös dolgokat ír, amiket lehetetlenség elénekelni” – csipkedte meg Wagnert a Tannhäuser drezdai ősbemutatójának Vénusza, Schröder-Devrient asszony, ám a pesti produkció főszereplői most olyan énekes színészek lesznek, akik értik és elő is tudják adni az operaénekesekkel szemben oly követelő komponista (és szövegkönyvíró) szólamait. Az értelemszerűen Fischer Ádám által igazított kiadós mulatságot a Wagner műveinek első ízben nekirugaszkodó német rendező, Matthias Oldag állítja koncertdobogóra, a címszerepet pedig a nemzetközileg ünnepelt amerikai Wagner-specialista, Robert Dean Smith alakítja majd, Szabóki Tünde hótiszta Erzsébet őrgrófnője és a bolgár Elena Zhidkova attraktív Vénusza között őrlődve.

„Mintha börtönből szabadultam volna” – jegyezte fel magának Csajkovszkij, miután 1876-ban végigülte a teljes Ring bayreuthi bemutatóját. Véleménye nem volt ugyan teljességgel önmagában álló, de mértékadó nézetté mégsem ez vált, hanem sokkal inkább a zenekritikusnak is felettébb markáns George Bernard Shaw álláspontja, mely szerint: „Csak átfogó gondolkodási képességgel rendelkező emberek fogják lélegzetüket visszafojtva követni a történést, mivel megpillantják benne az emberiség történelmének teljes tragédiáját, és azoknak a dilemmáknak minden félelmetességét, amelyektől ma a világ visszaborzad…”

Bizonnyal így lesz ez a Budapesti Wagner-napok idei sorozatán is, ahol újra – s egyszersmind utolsó alkalommal – műsoron szerepel majd Hartmut Schörghofer rendezésében és díszleteivel a teljes Nibelung gyűrűje. Ezúttal is mind a négy estén elénk fog lépni a Müpa Wagner-ünnepeinek alighanem legnagyobb kedvence, a páratlan teherbírású tenor, Christian Franz. A Rajna kincsében a ravasz Loge istent (június 12., hat óra), másnap A valkűrben (június 13., négy óra) a testvérszerető Siegmundot, a Ring hátramaradó másik felében, a Siegfriedben (június 15., négy óra) és Az istenek alkonyában (június 17., négy óra) a hős Siegfried szólamában dacol majd a realitással. A svéd szoprán, Irene Theorin ugyancsak visszatérő vendégként vállalja Brünnhilde háromestényi, hang- és cipőgyilkos szólamát, s persze fölfedezendő énekes is ígérkezik idénre, hiszen Wotan isteni szerepét a feltörekvő finn basszbariton, Juha Uusitalo fogja magára ölteni.

 

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.