Lemez

A húsember visszatér

Crowbar: The Serpent Only Lies

  • Vincze Ádám
  • 2016. december 17.

Zene

A Crowbarról minden harminc évnél idősebb egykori Music Television-nézőnek az a jelenet jut az eszébe, amikor a Mike Judge ős­troll által megálmodott Beavis és Buttheadben a két főszereplő szanaszét cinkeli az Existence Is Punishment című Crowbar-dal videóját, különös tekintettel Kirk Windstein énekes/gitáros és Todd „Sexy T” Strange basszusgitáros behízott testalkatára, hiszen körülbelül olyan a látvány, mintha Pálfi György Taxidermiáját néznénk négy percre zanzásítva súlyos, belassított, Black Sabbath-ízű metálzenével kísérve.

Mindez azért fontos, mert a zenekar egyik védjegyszerű figurájának számító Strange, miután jó tizenöt éve megunta a zenebizniszt, és élte a maga kispolgári életét a New Or­leanstól nem messze található kisvárosban, River Ridge-ben, idén visszatért a zenekarba, és a soron következő Crowbar-turnét – magyarországi fellépés is lesz: lapunk megjelenésének napján a Barba Negrában – már vele nyomja le a zenekar.

Ennek persze a The Serpent Only Lies tekintetében kevés a jelentősége, hiszen a stoner/
doom/sludge elhízott, szőrös, gyűrt tarkójú férfiarchetípusát megtestesítő Strange sosem az elképesztő basszusgitártudásáról volt híres, ráadásul a lemezekre sokszor Kirk Windstein frontember küldte fel a basszustémákat. Windstein neve mellé pedig nyugodt szívvel oda lehet rakni egy egyenlőségjel kíséretében a Crowbart, hiszen ez az aprócska termetű, de annál elszántabb gitáros-énekes körülbelül olyan a zenekarban, mint Lemmy Kilmister volt a Motörheadben: védjegyszerű figura, aki egy volgai hajóvontató elszántságával húzza a vállalkozást maga után már majdnem harminc éve.

Windsteinnek szerencsére nemcsak a megjelenése, hanem a hangja és legfőképp a gitárjátéka is védjegyszerű: utóbbiban egyszerre van ott a Black Sabbath-féle ősdoom nyomasztása, a brit heavy metal – jelesül az Iron Maiden és a Judas Priest – ikergitáros ravaszsága, a Slayer kíméletlensége és a Black Flag-szerű hardcore/punk zenekarok dühe is. Harminc éve ez a gitárjáték határozza meg a Crowbar zenéjét, megfejelve Windstein az idők során egyre dallamosabbá váló, de mégis érces, férfias, karakteres bömbölésével. A The Serpent Only Lies alapkövét is ez adja: ugyan a legnagyobb Crowbar-dalt, a Lasting Dose-t ezúttal sem tudták megfejelni, a lemez, főleg a második felére, méregerőssé válik. A végtelen keserűséggel elordított Embrace The Light a legnagyobb dal, de a riffmentes Song Of The Dunes is csodaszép, ahogy a záró As I Heal is, amelynek mogorva záróriffje úgy zárja le ezt a lemezt, hogy az ember már várja a következőt.

E1 Music, 2016

Neked ajánljuk