Lemez

A húsember visszatér

Crowbar: The Serpent Only Lies

  • Vincze Ádám
  • 2016. december 17.

Zene

A Crowbarról minden harminc évnél idősebb egykori Music Television-nézőnek az a jelenet jut az eszébe, amikor a Mike Judge ős­troll által megálmodott Beavis és Buttheadben a két főszereplő szanaszét cinkeli az Existence Is Punishment című Crowbar-dal videóját, különös tekintettel Kirk Windstein énekes/gitáros és Todd „Sexy T” Strange basszusgitáros behízott testalkatára, hiszen körülbelül olyan a látvány, mintha Pálfi György Taxidermiáját néznénk négy percre zanzásítva súlyos, belassított, Black Sabbath-ízű metálzenével kísérve.

Mindez azért fontos, mert a zenekar egyik védjegyszerű figurájának számító Strange, miután jó tizenöt éve megunta a zenebizniszt, és élte a maga kispolgári életét a New Or­leanstól nem messze található kisvárosban, River Ridge-ben, idén visszatért a zenekarba, és a soron következő Crowbar-turnét – magyarországi fellépés is lesz: lapunk megjelenésének napján a Barba Negrában – már vele nyomja le a zenekar.

Ennek persze a The Serpent Only Lies tekintetében kevés a jelentősége, hiszen a stoner/
doom/sludge elhízott, szőrös, gyűrt tarkójú férfiarchetípusát megtestesítő Strange sosem az elképesztő basszusgitártudásáról volt híres, ráadásul a lemezekre sokszor Kirk Windstein frontember küldte fel a basszustémákat. Windstein neve mellé pedig nyugodt szívvel oda lehet rakni egy egyenlőségjel kíséretében a Crowbart, hiszen ez az aprócska termetű, de annál elszántabb gitáros-énekes körülbelül olyan a zenekarban, mint Lemmy Kilmister volt a Motörheadben: védjegyszerű figura, aki egy volgai hajóvontató elszántságával húzza a vállalkozást maga után már majdnem harminc éve.

Windsteinnek szerencsére nemcsak a megjelenése, hanem a hangja és legfőképp a gitárjátéka is védjegyszerű: utóbbiban egyszerre van ott a Black Sabbath-féle ősdoom nyomasztása, a brit heavy metal – jelesül az Iron Maiden és a Judas Priest – ikergitáros ravaszsága, a Slayer kíméletlensége és a Black Flag-szerű hardcore/punk zenekarok dühe is. Harminc éve ez a gitárjáték határozza meg a Crowbar zenéjét, megfejelve Windstein az idők során egyre dallamosabbá váló, de mégis érces, férfias, karakteres bömbölésével. A The Serpent Only Lies alapkövét is ez adja: ugyan a legnagyobb Crowbar-dalt, a Lasting Dose-t ezúttal sem tudták megfejelni, a lemez, főleg a második felére, méregerőssé válik. A végtelen keserűséggel elordított Embrace The Light a legnagyobb dal, de a riffmentes Song Of The Dunes is csodaszép, ahogy a záró As I Heal is, amelynek mogorva záróriffje úgy zárja le ezt a lemezt, hogy az ember már várja a következőt.

E1 Music, 2016

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.