Koncert

A kisnyugdíjas Jézus

Ted Neely Bulgáriában

  • Soós Tamás
  • 2018. június 3.

Zene

Egyszerre lehangoló és elismerésre méltó, ha valaki élete végéig azt a szerepet tolja, amelyik a hírnév közelébe röptette, hiszen ami az egyik oldalról kitartásnak tűnik, a másikról a megújulás és a további sikerek elmaradásaként csapódhat le.

A rock and rollban nagyot csak egyszer gurító munkásemberek sorát gyarapítja Ted Neeley is, aki 1973-ban a Deep Purple frontemberét, az eredeti LP-n éneklő Ian Gillant kiütve kapta meg a Jézus Krisztus Szupersztár mozifilm címszerepét, de még 70 fölött is Andrew Lloyd Webber és Tim Rice rockoperájával turnézik.

Amit Szófiában láttunk, meglehetősen skizofrén: egy nyugdíjas Jézus, aki sminkkel, parókával tagadná le a korát, ám megtört hangját már nem tudja, de ez egy pillanatig sem zavarja. Míg az utána jövő Jézusok rendre elsumákolják a drámai csúcspont, a Gethsemane sztratoszférában kóborló magasait, addig Neeley bátran bukik bele a kihívásba, és macskajajgatássá torzult sikolyaival mélyíti tovább az Istenben kételkedő Jézus, na meg az őt hallgató közönség fájdalmát. És bizarr módon épp a megviselt énekével aktualizálja a megváltót már annak idején is esendő embernek láttató darabot. 2018-ban szó szerint hamis a messiás, aki csak csodavárást tud kínálni a követőinek, perspektívát nem, így feleslegesnek tűnik Júdás halála is, és járható útnak a hatalommal szemben civil ellenállást sürgető Simoné. Akaratlanul is kiábrándult darab születik az öreg Neeley főszereplésével, amit a néhol meglepően kreatív, a Jézust ostromló leprások jelenetét színpadra hulló fejekkel, Júdás öngyilkosságát pedig a háttérben kaszáló óriástáncosokkal szürreálisra hangoló rendezés is aláhúz, amikor Jézus megkorbácsolása alatt az emberiség sorscsapásait sorolja holokauszttól migránsválságig, és Magyarországnak is helyet szorít a vasútállomáson rostokoló menekültek fotójával.

Amúgy egy teljesen korrekt, a korábbi feldolgozásoknál se nem jobb, se nem rosszabb Jézus Krisztus Szupersztárt kapunk, amelyben megszületnek a hidegrázós csúcspontok (a főpapok dörgő baritonja, Mária Magdolna visszafojtott szenvedélye, Júdás zilált dühe és feledhetetlen magánszáma a fináléban), és ami félszáz év alatt mit sem kopott svunggal emlékeztet rá, mitől is volt annyira briliáns Webberék szatirikus humorú, a személyikultusz-építésnek és a felfelé nyaló, de lefelé rúgó reálpolitikusoknak is odaszúró musicalje.

Nemzeti Kultúrpalota, Szófia, április 6.

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után.