Lemez

Manic Street Preachers: Resistance Is Futile

Zene

Wales legsikeresebb zenekara eddig kétszer definiálta sikeresen újra önmagát: előbb „propagandaminiszterük”, Richey Edwards eltűnése után, az 1996-os Everything Must Go albummal, majd bő egy évtizeddel később, némi kreatív válságot követően a Send Away the Tigersszel. Utóbbi munkájuk óta a kritikusok mindegyik lemezüket agyondicsérik; az aktuális Resistance Is Futile-t is. A dalokat hallva érezni, hogy a Manics nehéz szülésen van túl, hiszen még soha nem kellett négy évet várni arra, hogy előrukkoljanak egy albummal. A 2014-es, meglepően merészen kísérletezgető Futurology óta csupán egy számot adtak ki: azt a Together Strongert, amelyik a walesi fociválogatott hivatalos dala lett a tavalyelőtti Eb-n. A szövegekért felelős és nagy könyvmolynak számító basszusgitáros, Nicky Wire hosszú időn keresztül direkt nem vett könyvet a kezébe, hogy ezúttal semmilyen irodalmi hatás ne érje. Ennek ellenére ott van az új albumon a neves walesi költő-író, Dylan Thomas viharos házasságát megéneklő Dylan & Caitlin. A dalban vendég­énekel az Anchoress néven ismert Catherine Anne Davies, és mintha a korábbi nagy duettsláger, a Your
Love Alone
harmatgyenge folytatását hallanánk. Szintén nem túl izmos a titokzatos fotográfusnak emléket állító Vivian, és a Hillsbo­rough-katasztrófa áldozatai előtt tisztelgő Liverpool Revisited sem hagy különösebb nyomot. Szerencsére akad azért egy-egy biztató jel: az International Blue egy hamisítatlan Manics-sláger, a Sequels of Forgotten Wars bizonyítja, hogy a szlogenek még mindig nagyon jól állnak a Manicsnek, a Broken Algorithms jópofán nyúlja a Nirvanát, a záró The Left Behindot pedig maga Wire énekli, ráadásul nagyszerűen. De ez tőlük sajnos kevés: a Resistance Is Futile összességében egy kicsit öreg­uras, néhol pedig túl szentimentális lemez, és hiába van rajta egy-két jobb pillanat, a leggyengébb láncszem az eddigi életműben.

Columbia/Sony, 2018

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.