Magyar Narancs: Saint-Saëns Orgona-szimfóniájának a fináléját szólaltatta meg először a Notre-Dame nagy orgonáján a székesegyház újranyitásakor. Milyen élmény volt „visszakapni a gigantikus hangszerét”?
Olivier Latry: Négyen osztozunk a Notre-Dame orgonistája kitüntető címen. Újraébresztésként, az ünnep áhítatos pillanataként éltem meg az újranyitási ceremóniát, mintha csak egy Saint-Saëns 3. szimfónia újjászületéshez asszisztálna az ember. Ez a Notre-Dame már soha nem lesz ugyanaz, mint amilyen a tűzvész előtt volt. Más az akusztika, a hangosítás, a világítás. A falakat még soha nem láttuk ilyen világos színben pompázni. A hangszer nem csak maga az orgona, a sípjaival, a konzoljával, a billentyűzettel. Valójában a katedrális a hangszer, az orgona pedig közvetítő eszköz abban, hogy a falak, a kövek, a boltívek visszhangozzák a muzsika hangjait. Orgonistának lenni azt jelenti, hogy a legnagyobb fogékonysággal veszi az ember a körülötte lévő neszeket, illatokat, a tömjénszagot, még a csendet is letapogatja.
MN: A magyar templomi és hangversenytermi orgonák hangzása miben tér el a franciákétól?
OL: Ha nem is teljesen nemzet-, de kultúraspecifikus, hogy az orgonák mely ország nyelvét beszélik. A magyarországi orgonák inkább a német kultúrát tükrözik vissza, bár néhány éve találkoztam olyan orgonákkal, amelyek a francia hangzást is ismerik. A francia orgonaépítő mesterek hangszerei abban különböznek a német orgonáktól, hogy mások a regiszterek, jóval több nyelvsípot alkalmaznak, ettől fedettebb lesz a hangzás. A francia orgonaművek szerzői elsősorban a virtuozitásra, a hangzásbeli szépségre törekedtek, a szerkezetbeli finomságokra kevésbé. Nem véletlen, hogy a romantikus és az impresszionista szerzők előszeretettel komponáltak orgonaműveket.
MN: Nemrégiben két könyve is megjelent az A l’orgue de Notre-Dame (A Notre-Dame orgonájánál) és a Carnets de voyages: De Notre-Dame au monde entier (Útinaplók a Notre-Dame-tól az egész világig), amelyben beszámol az orgonához fűződő különleges kapcsolatáról. Hogyan alakult ki ez a szerelem?
OL: Első látásra, első hallásra beleszerettem a Notre-Dame nagy orgonájába, és ennek idestova negyven éve. Nem gondoltam volna, hogy ilyen közelséget lehet kialakítani magával a hangszerrel, a szakrális térrel. Egyéni és csoportos lelki terápiával is felér a hatalmas Cavaillé-Coll orgona megszólaltatása. A tűzvész előtt nem is gondoltam bele abba, hogy a két torony közé ékelt nagyszerű orgona elképzelhetetlen lenne a katedrális nélkül. Számomra ez a legszebb hangszer a világon, a transzcendencia csúcsa. A hangzása teljesen egyedi, mindig fel lehet fedezni benne valami újat. Erre a legjobb példa az, ha mondjuk egy zeneművet improvizálok, és más sorrendben szólaltatom meg a sípokat mint ahogy szoktam, vagy ha a kollégáimat hallom játszani, teljesen új, ismeretlen hangokra leszek figyelmes. Annyi inspirációs forrást, lehetőséget nyújt a Notre-Dame nagy orgonája, ahányan és ahányszor megszólaltatják. A variációk végtelenek, és ez csodálatos.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
