„A zsidó zene mindenhol ott van”

Nani Vazana énekes-dalszerző, zongorista, harsonás

  • Soós Tamás
  • 2025. április 29.

Zene

A kisebbségi Eurovíziós Fesztivál 2024-es győztese az utolsó zenészek egyike, aki a szefárd zsidók kihalóban lévő nyelvén, a ladinón ír dalokat. Áprilisban két koncertet is adott Budapesten, itt beszélgettünk vele arról, hogy mitől különleges a szefárd zene, mit köszönhet a Ponyvaregény a ladinónak, és hogyan ír az ember új dalokat egy veszélyeztetett nyelven.

Magyar Narancs: Amikor legutóbb itt játszottál, azt mondtad, Budapest az egyik kedvenc városod. A zenészek minden városban ezt mondják egy turnén, nem?

Nani Vazana: (nevet) Én tényleg szeretem Budapestet. Számomra ez Európa New Yorkja – a hangulatában, nem a méretében. Nagyon izgalmas az underground élet, a város pedig fiatalos, nem csak annak tetteti magát. Az is tetszik, hogy fennmaradtak a Monarchia-korabeli épületek. Nem rombolták le a régi dolgokat, inkább ráépítkeztek, és ebből olyan menő dolgok születnek, mint a romkocsmák. Miért hagynád veszni a múltat, ha tovább is viheted? Valami ilyesmit próbálok csinálni én is a zenében.

MN: Kezdetben inkább jazzes, indie popos dalokat írtál. Hogyan fedezted fel a szefárd zsidó zenei örökségedet?

NV: Az első két lemezemmel már világszerte turnéztam, és amikor meghívtak Marokkóba egy jazzfesztiválra, gondoltam, meglátogatom a nagymamám szülővárosát. Fezben aztán meghallottam az utcán ugyanazt a dallamot, amelyet a nagymamám is dúdolt nekem kiskoromban. Apám megtiltotta, hogy ladino nyelven beszéljünk otthon, de ha kettesben maradtunk, a nagymamám régi ladino dalokat énekelt nekem. (A ladino a spanyol judaizált változata, a modern kasztíliai spanyollal kölcsönösen érthető – S. T.)

MN: A ladino matriarchális nyelv, az anyák tanították meg a lányaiknak. Édesapád miért tiltotta nálatok a ladinót?

NV: Hagyományosan valóban a nők használták a ladinót egymás között, de én anyámat se hallottam soha ezen a nyelven beszélni. A nagynéném állítólag tudott, de nekem azt mondta, nem emlékszik rá. Szerintem letagadta. Megértem, mert az ő generációjának nagyon nehéz élete volt. Nagyapámat eredetileg egy olyan nőhöz adták, akit nagyon szeretett, de meghalt, miközben megszülte a lányukat. Nagyapám utána elvette a házvezetőnőjét, aki 14 éves volt akkor. Egy évre rá tőle született apám, de ő kamasz anyaként nem tudott semmit a gyereknevelésről. A családjukat aztán a pogromok során elüldözték Marokkóból. Amikor felrobbantották a nagybátyám iskoláját, elmenekültek, és új életet kezdtek egy másik országban, amelynek nem beszélték a nyelvét. Eleinte sátrakban laktak – télen is. Apám 13 éves volt, amikor bekerült egy kibucba, és onnantól megváltozott az élete. Szerintem a ladinót a múlttal azonosította, amit el akart felejteni, mert a nélkülözés és az üldöztetés traumatizálta. Nálunk csak héber szó hangozhatott el otthon, mert apám úgy érezte, veszélyt jelent a zsidó identitásra, ha más nyelven beszélünk. Anyám se franciául, se arabul nem szólalhatott meg, és a nagymamámra is nagyon mérges volt, amikor ladino nyelven énekelt nekem.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.

Családban marad

A kiállításon apa és fia műveit látjuk generációs párba állítva, nemzetközi kontextusba helyezve és némileg rávilágítva a hazai üvegművészet status quójára.

„Bős–Nagymaros Panama csatorna” - így tiltakoztak a vízlépcső és a rendszer ellen 1988-ban

A Mű a rendszer jelképe lett. Aki az építkezés ellen tiltakozott, a rendszer ellen lépett fel – aki azt támogatta, a fennálló rendszert védte. Akkor a Fidesz is a környezetpusztító nagymarosi építkezés leállítását követelte. És most? Szerzőnk aktivistaként vett részt a bős–nagymarosi vízlépcső elleni tiltakozás­sorozatban. Írásában saját élményei alapján idézi fel az akkor történteket.