„A zsidó zene mindenhol ott van”

Nani Vazana énekes-dalszerző, zongorista, harsonás

  • Soós Tamás
  • 2025. április 29.

Zene

A kisebbségi Eurovíziós Fesztivál 2024-es győztese az utolsó zenészek egyike, aki a szefárd zsidók kihalóban lévő nyelvén, a ladinón ír dalokat. Áprilisban két koncertet is adott Budapesten, itt beszélgettünk vele arról, hogy mitől különleges a szefárd zene, mit köszönhet a Ponyvaregény a ladinónak, és hogyan ír az ember új dalokat egy veszélyeztetett nyelven.

Magyar Narancs: Amikor legutóbb itt játszottál, azt mondtad, Budapest az egyik kedvenc városod. A zenészek minden városban ezt mondják egy turnén, nem?

Nani Vazana: (nevet) Én tényleg szeretem Budapestet. Számomra ez Európa New Yorkja – a hangulatában, nem a méretében. Nagyon izgalmas az underground élet, a város pedig fiatalos, nem csak annak tetteti magát. Az is tetszik, hogy fennmaradtak a Monarchia-korabeli épületek. Nem rombolták le a régi dolgokat, inkább ráépítkeztek, és ebből olyan menő dolgok születnek, mint a romkocsmák. Miért hagynád veszni a múltat, ha tovább is viheted? Valami ilyesmit próbálok csinálni én is a zenében.

MN: Kezdetben inkább jazzes, indie popos dalokat írtál. Hogyan fedezted fel a szefárd zsidó zenei örökségedet?

NV: Az első két lemezemmel már világszerte turnéztam, és amikor meghívtak Marokkóba egy jazzfesztiválra, gondoltam, meglátogatom a nagymamám szülővárosát. Fezben aztán meghallottam az utcán ugyanazt a dallamot, amelyet a nagymamám is dúdolt nekem kiskoromban. Apám megtiltotta, hogy ladino nyelven beszéljünk otthon, de ha kettesben maradtunk, a nagymamám régi ladino dalokat énekelt nekem. (A ladino a spanyol judaizált változata, a modern kasztíliai spanyollal kölcsönösen érthető – S. T.)

MN: A ladino matriarchális nyelv, az anyák tanították meg a lányaiknak. Édesapád miért tiltotta nálatok a ladinót?

NV: Hagyományosan valóban a nők használták a ladinót egymás között, de én anyámat se hallottam soha ezen a nyelven beszélni. A nagynéném állítólag tudott, de nekem azt mondta, nem emlékszik rá. Szerintem letagadta. Megértem, mert az ő generációjának nagyon nehéz élete volt. Nagyapámat eredetileg egy olyan nőhöz adták, akit nagyon szeretett, de meghalt, miközben megszülte a lányukat. Nagyapám utána elvette a házvezetőnőjét, aki 14 éves volt akkor. Egy évre rá tőle született apám, de ő kamasz anyaként nem tudott semmit a gyereknevelésről. A családjukat aztán a pogromok során elüldözték Marokkóból. Amikor felrobbantották a nagybátyám iskoláját, elmenekültek, és új életet kezdtek egy másik országban, amelynek nem beszélték a nyelvét. Eleinte sátrakban laktak – télen is. Apám 13 éves volt, amikor bekerült egy kibucba, és onnantól megváltozott az élete. Szerintem a ladinót a múlttal azonosította, amit el akart felejteni, mert a nélkülözés és az üldöztetés traumatizálta. Nálunk csak héber szó hangozhatott el otthon, mert apám úgy érezte, veszélyt jelent a zsidó identitásra, ha más nyelven beszélünk. Anyám se franciául, se arabul nem szólalhatott meg, és a nagymamámra is nagyon mérges volt, amikor ladino nyelven énekelt nekem.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Balatonföldvári „idill”: íme az ország egyetlen strandkikötője

  • narancs.hu

Dagonya, vagy a legtisztább balatoni homok? Ökokatasztrófa, vagy gyönyörűség? Elkészült a vitorláskikötő Balatonföldvár Nyugati strandján; július, vagy ha úgy tetszik, a balatoni főszezon első hétvégéjén néztük meg, valóban ellentétes-e a „józan ésszel”, hogy strand és kikötő ugyanazon a területen létezzen.

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”